2011. február 10., csütörtök

ET napja :)

Itthon vagyunk...mind a 4-en :)

Ma reggel 9:30-ra érkeztünk a BMC-be. Mondták előre, hogy nem 2 perc várakozásra kell készülünk, így türelemmel lepakoltunk és vártunk!
11:00 óra körül meghallottam Kanyó doktornő hangját a folyosón, és a papucsa hangját :)
Tudtam, hogy értünk jön, hogy bemutassa nekünk a Pici babácskáinkat! Így is volt :)


Mindegyik kép máshogyan csíkos...nem tudom mitől függ, mert néha tök szép fotókat lehet csinálni róluk... de a lényeg, hogy ŐK a mi Drágaságaink :)

Katalin elmondta azt is, hogy hogyan fejlődött a 7 kis Babókánk és miért éppen őket választotta.




A punkció másnapján 5 Picúr egyenletesen fejlődött, szépen, fej fej mellett haladva osztódtak. 6-oska kicsit lemaradt mögöttük, 7-eske pedig még folyamatban volt- azaz dolgoztak rajta.
Nos, a két kis életerős kiválasztott babánk egy 8 és egy 7 sejtes Picuri. A 8 sejtes a kezdeti ötösfogat élharcosa, a 7 sejtes testvére pedig heteske volna. :)
Kettőjük fejlődése a legbiztatóbb, életerősek, egészségesek, úgyhogy maga a tökély minden :)


Kérdeztem Katalintól a Hatchinget, azt mondta, megnézi őket ilyen szemmel, majd a babamozi végén mondta, hogy máris megcsinálja mindkét apróságunkon a lézeres burokrepesztést.






Ezt követően még kb 3 percünk volt a szobában, és már szólítottak is a műtőbe!!!
Második voltam, Konc Tanár Úr jött, jó kedve volt ma nagyon :) és ügyesen visszatette a Picurkáinkat a pocakomba.
Kérdezte, hogy vállaljuk-e a 2 babát, mondtuk, hogy igen, mindenképpen :) Mosolygott egyet :)
Nagy "híre ment" a BMC-ben, hogy a punkció után véletlenül összefutottam Lintner Tanár Úrral, és ő ott azt mondta, hogy a 2 babácskára áldását adja, mert ma mindenki erre hivatkozott :)
Minden rendben ment, kaptunk egy UH képet is, hogy lássuk, hogy vannak a Picikéink:

Közelről, élőben ezen jól látszik, hogy hol van az a kis fényes folyadékgombóc, amiben a Picik most vannak...a lényeg, hogy jó helyen :)
Ott is maradnak, kb vasárnap-hétfő magasságában beágyazódnak, majd 2011 októberben egészségesen kibújnak mindketten, és végre nagyon nagyon boldog gyerekes család lehetünk :)

Az ET után 1,5-2 órával haza jöhettünk, vérvételre február 21-én reggel megyünk! Akkor egy gyönyörű 200 körüli Hcg igazolja majd, hogy minden vágyunk valóra válik! ...addig pihenek és növesztgetem, beágyazom őket :)

3 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyesek voltatok! :-) Akkor most tényleg pihengess és növesztgesd őket!!!! Egy nagy adag babaragacs elküldve Neked!!!

    VálaszTörlés
  2. Milyen kis formásak már most!!! Gyönyörűségesek!!! Vigyázzatok magatokra! Ölel viko és Boldi baba

    VálaszTörlés
  3. :) Milyen szépek! Csak növekedjenek szépen!

    VálaszTörlés