2011. február 20., vasárnap

ET+10

Reggel mentünk szurira szokás szerint, aztán haza, zuhi, Crinone, reggeli, majd néztem picit valami lüke  rajzfilmet a tv-ben...még a kis gorillák is ikrek voltak benne :)
Gondoltam, hogy picit töprengek, mire sikerült elaludni, és csak 3 órával később ébredtem! De legalább ennyivel is kevesebbet kellett agyalnom a holnapon!
Tegnap este óta párszor végig pörgettem az agyamon a tesztelés kérdést, de végül arra jutottam, hogy nem csinálok! Néztünk egy filmet Laccal, és közben kétszer is ki kellett nyitni picit a terasz ajtót, mert olyan hirtelen jött rám az émelygés, hogy el sem hittem...valahogy a délutáni órákban néha rám tör :)
Persze ennek is örülünk :) Mondtam is Lacnak, hogy ha így folytatják a Mütyürik a pocimban, akkor nem lesz min izgulnom holnap :)
Persze nem vagyok egyébként ilyen magabiztos, de továbbra is remélem, hogy minden rendben és holnap megerősítést kapunk Konc Tanár Úrtól, hogy a két kis Drágánk a pocakomban növekszik és minden rendben van/lesz :)
Kicsit izgatott vagyok, hogy mi lesz holnap, de továbbra is nagyon nagyon pozitív! :)

Beszélgettem ma a Picikkel. Ebéd után, mikor Lac lefeküdt aludni, megint beültem a babaszobába velük, és elolvastam nekik babás könyvekből, hogy eddig mik történtek velük, mekkorák,...és képeket is néztünk...picit előre lapoztam a könyvben és olyan nagyon jó volt látni a 4D képeket :)
Mit mondjak, alig várom, hogy halljuk a jó hírt és menetelhessünk tovább gondtalanul a Manókáinkkal ezen a csodálatos úton... hamarosan már az ő ultrahangos képeik díszítik a hűtőt, és mindent itthon :)

Itt is szeretném megköszönni Mindenkinek, aki drukkol nekünk, figyelemmel kíséri az életünket! Nagyon sok kedvességet kapunk Tőletek! Köszönjük! :)

Holnap jövök a szép magas Hcg értékemmel :)

2 megjegyzés:

  1. Minden elismerésem a Tiéd,hogy kibírtad tesztelés nélkül! :)
    ne aggódj,a sors könyvében meg van írva a holnapi forgatókönyv,mi meg már kaptunk egy-egy példányt belőle,így nincs min izgulni ;)

    A HCG-szint nincs benne,csak az elkönyvelt siker :)
    Valamit rögtönözni is kell holnap,hisz az eredményhirdetésen kell valami meglepetés is, hányan is lapulnak a pocakban :D

    Apával nagyon sokat gondolunk Rátok,drukkolunk ezerrel!!!! :)
    Puszi: Béku

    VálaszTörlés
  2. Szia Eszter!
    Mi nem ismerjük egymást, de így ismeretlenül is végig izgultam Veletek az elmúlt napokat! Szívbôl gratulálok a babácskátokhoz!!!!
    Külön elismerésem, hogy ennyire bizakodóan csináltad végig az elmúlt 1,5 hetet! Én beülti után vagyok 7 nappal,de közel sem olyan optimista,mint Te....
    Kívánok Nektek örömteli, aggódásmentes 9 hónapot, és egy gyönyörû, egészséges, boldog és tehetséges babát!!!
    Ja, és utána egy másikat is......

    Ölellek:
    Janka

    VálaszTörlés