2011. március 5., szombat

péntek, BMC, nőgyógyászat, hematológia

Már 7 óra után pár perccel a BMC-ben voltam. Ahogyan mondták, előre mentem, és levetettem a vért, majd megittam azt a förtelmes cukros löttyöt! Egyáltalán nem finom :(
Mikor megittam, nem volt olyan rémes, azon kívül, hogy nagyon intenzív cukor szirup ízű. De kb negyed óra elteltével elkezdtem szédülni, émelyegni... Andikám! A hideg levegő valóban bevált, köszi :) De ami még inkább segített átvészelni, az a mondatod, hogy ha nem tartom bent a cukros löttyöt, kezdhetem elölről. :)
Volt 0 perces, 60 és 120 perces vérvétel. Ugyanott szúrták mindet, így kisebb sorminta van már a bal kezemen... a sok szúrástól már nem is pöttyök vannak rajta, hanem egy kb 1-1,5 centis csík. Tegnap kicsit érzékeny volt, de elmúlik hamar!
Eredmény kb 1 hét múlva, azaz majd jövő csütörtök magasságában érdeklődök.
Utána mentem Lintner Tanár Úrhoz. Megbeszéltük a dolgokat. Egyet értett Konc Tanár Úrral, és ő is szeretne bekukkantani a méhembe, mert mióta legutóbb látta, azóta 3 Baba már beköltözött, de mindannyian feladták 5 hét elteltével, így az a biztos, ha megnézzük megint.
Jövő héten csütörtökön 7:00 órára megyek, aznap lesz a műtét, majd elvileg este haza enged. További ötleteit, javaslatait, kivizsgálási tippjeit a műtét után megbeszéljük.
Délután 5-kor egyeztettem a hematológussal is, aki csütörtöki napokon tud fogadni. Mivel márc. 10-én a hystero lesz, így márc. 17-én megyek a hematológiára levetetni azt a sok sok vért a további vizsgálatokhoz.
A hysteroscopiához választhattam volna a szerdát is, de nem akartam túl korai időpontot mondani, mivel csak menstruáció után közvetlenül csinálják. Elvileg a csütörtök már 100% hogy aktuális lesz a hysterohoz, de nem mertem korábbi időpontot bevállalni, mert ez a vetélős-kiürülős vérzés azért más műfaj, mint a normál, minden hónapban tapasztalható.
Hétfőn kell időpontot egyeztetnem kromoszóma vizsgálatra, összeférhetetlenségire és Lacnak andrológiára. Dr. Kopa Zsolt andrológus kezd nagyon esélyessé válni ...azt hiszem, ő lesz a mi emberünk. Nem most jött ki az egyetemről, de nem is nyugdíj korhatáros, így szerintem a kellő tapasztalat megvan nála. Majd okosabb leszek, ha már beszéltünk vele személyesen is. :)
Továbbra is haladunk :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése