Ma nagy ténykedésben voltunk. Tavaszi nagytakarítás és redőny szerelés volt a program. Nagyon kifáradtunk. De nekem volt a dilim, hogy a redőny biztonságosabbá teszi a házat.
Lelkileg nagyon hullámvasutasra sikerült a nap. Hetek óta nem volt semmi bajunk, de ma ahogy takarítottunk, pakolásztunk, megint rám szakadt, hogy mennyire hiányoznak a babáink az életünkből.
Amit múlt héten vettünk nekik ágyneműt (nagyon le volt értékelve és nem tudtam ott hagyni), azt ma reggel kivasaltam, és betettem a szekrényükbe. Olyan jó volt, csak az volt benne a rossz, hogy közben nincsenek velünk...várunk rájuk nagyon.
Annyira tényleg csak ők hiányoznak. Az irántuk érzett vágy szinte percről percre egyre nagyobb! Elképesztő, hogy mennyire szeretnénk már Velük lenni... nem is tudom, meddig fokozható még ez az érzés...
Aztán üldögéltem picit két munkafázis közt a babaszobában...persze rám tört a sírás... gondolkodtam rajta, hogy túl nagyot kérünk az élettől? Túl nagyra vágyóak lennénk? Nem hiszem...
Mindenesetre hiszünk Bennük, bízunk Bennük és nagyon várjuk ŐKET! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése