Alszanak

Tegnap este fürdés után teli ették a pocakjukat a fiúk, majd elszusziztak a vállunkon.
Ez nem túl ritka, minden nap előforduló eset... ilyenkor besettenkedünk velük a hálóba és ha csukott szemmel maradnak miután letesszük őket, jöhet a "felnőtt" program - na nem érdemes semmi pajzán dologra gondolni - mi mostanában beérjük azzal is, hogy ilyenkor le tudunk ülni együtt vacsizni, beszélgetünk picit a napi történésekről, esetleg egy zuhanyzás, hajmosás is belefér még :)
Ez így volt múlt este is, éppen a fürdőbe indultam, gondoltam még bekukkantok a Picikhez, mert természetesen mikor besettenkedünk velük és elindul a kezünk az ágy matracának szintje felé, megébredtek, és indult az alkudozás, hogy ők még nem álmosak, így aludni is fölösleges. Ezért tegnap bevetettem József Attila Altató-ját, valamint a Boribon sorozat Jó éjszakát Annipanni c. kötetét. Ez bevált :)
Szóval rájuk pillantottam, és a következő látvány fogadott:

Suttogva sikítoztam kifelé jövet, hogy mennyire cukik :)
Jó kis túra ez nekik, mert úgy alszanak a kiságyban, hogy mindkét oldalon matracvédő van, és a matracvédőhőz bújva tesszük le őket konkrét 60 cm távolságra egymástól (lemértük).
De Jónás egy nagy vándorló, majd' minden éjjel odébb pakolja magát. Ez az alvás-formáció is úgy jött létre, hogy Tóbiás feküdt a "helyén" az ágy szélén, és Jónás odakúszott mellé :)
...persze ebből kiindulva a következő ébredés úgy történt, hogy hallottuk, hogy Tóbi fura hangon nyöszörög... naná, mivel még közelebb bújtak egymáshoz és ahogy Tóbi kinyitotta a száját, teli lett Jónás fejével :)
Mondtuk is nekik, hogy nem illik teli szájjal beszélni...

4 hetesek

Már egy hónaposak a fiúk. Napról napra nyiladozik a tudatuk, egyre jobban figyelnek mindent maguk körül, egyre többször köti le őket a kezük ügyébe kerülő játék, illetve a másik is.
Imádnivaló a látvány is, hogy mennyire szeretik egymás közelségét... egyszerűen látszik a nyugodtság rajtuk, ahogy egymás közelében vannak. Alvás közben időnként úgy sikerül elvándorolniuk a matracon, hogy összeér a fejecskéjük... na, ilyenkor akár 5-5,5 órát is szusziznak egyhuzamban. Amúgy inkább a 3,5 óra jellemző, mert a pocak szava szent :)

Így megnyugtató aludni :)

Kicsit kínlódós volt a hét olyan szempontból, hogy nagyon nagyon szeretik a hasukat. A doktornénink pedig szabott egy 600ml/nap-os limitet, és azt mondta, hogy ennél semmiképpen se kapjanak többet. Mi pedig igyekszünk meggyőzni Őket, hogy ezt illene betartani, de nem igazán értenek egyet velünk, felnőttekkel. És hogyan fejezik ki a nemtetszést? Csecsemőosztályra emlékeztető lármával :(
Ilyenkor igyekszünk azzal áthidalni a reklamációt, hogy megszeretgetjük Őket, de ez is csak ideig-óráig működőképes.
A 600ml-t úgy tartom be, hogy ennyi a tápi amit kapnak, de az anyatejet ugyebár nem tudom mérni, mert nincs a pocakjukon, sem a nyelőcsövükön számláló, de az biztos, hogy mikor lecsatlakoznak a ciciről, akkor csurog ki a tejcsi a szájukból, úgyhogy ott is van még jócskán plusz kaja nekik.
Kérdeztétek, hogy hogy állunk a tej kérdéssel... nos, van, de persze nem napi 1,5 liter, amennyire alaphangon igényt tartanának. Szedem a Motherlove More Milk Plus kapszuláját, és iszom sokat (na jó, igyekszem minél többet inni), hogy legyen minél több tejecskéjük, ne csak a tápszer.
Nem tudom, jó-e, hogy szadizzuk Őket ezzel a kaja témával. Persze nem akarom agyonetetni egyiküket sem, mert ha ne adj'Isten túlzottan felhizlaljuk Őket, nem esne jól a szívemnek gyerekkorukban "fogyókúrát" tartani, és persze nem szeretném, ha túlsúllyal kéne küzdeniük. De szegények olyan keservesen bírnak reklamálni ha éhesek :(
Az agyalás amiatt indult el, hogy elkezdtek egyre többet bukni. És nem annyira élveztem, mikor minden nap 1-2-3 alkalommal a szájukon-orrukon egyszerre jött vissza a tápszer, közben pedig másodpercekig csak levegő után próbáltak kapkodni és fulladoztak. Azt, hogy buktak, nem dramatizáltam túl, de ez a fulladozás elég szívszorongató látvány.
Persze tudom a működési mechanizmusukat, és azt is, hogy nem tragikus ez az állapot, de én ezt nem bírom nézni. Persze betelefonáltam a munkahelyre és a legelismertebb gyerekorvos professzorokkal átbeszéltem a dolgot. Megnyugtattak, és adtak néhány ötletet, hogy hogyan tudjuk elkerülni esetleg ezt az orron-szájon visszabukós műveletet - hála Istennek, úgy tűnik bevált. És mióta szigorúan igyekszem tartani a 600 ml-t naponta, azóta (kopp-kopp-kopp) nem volt ilyen bukás.

Magamon szétröhögtem az agyamat múlt hétvégén...
Advent első vasárnapján alig pár percre tőlünk, volt kirakodás, meg adventi programok. Anyu kitalálta, hogy sétáljunk ki Lacival, míg alszanak a gyerekek... már alapból óckodtam az ötlettől, hogy a Picik nélkül kitegyem a lábamat itthonról. Valahogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy itthon hagyom Őket Anyuval. Pedig tudom, hogy észre sem veszik, meg semmi bajuk nem lehet, de akkor is... elvégre március 16 óta együtt vagyok velük :)
Na, rávettek nagynehezen, hogy menjek ki Lacival... mondanom sem kell, hogy a kapu kilincse nem volt még a kezemben, mikor először könnyes lett a szemem. De visszaszuszakoltam a könnyeket, és mentünk tovább. Persze szinte rohantam végig és megállás nélkül a Picikről beszéltem (bár ő is) - szegény Laci... így szabaduljunk ki otthonról egy kicsit :)
Mikor haza értünk, Anyu hatalmas szemeket meresztett ránk, hogy máris itthon vagyunk. Oda-vissza úttal és nézelődéssel 18 perc volt az egész, nekem mégis lelkiismeret furdalásom volt, amiért itt hagytam Őket. Aztán elkezdtem sírni... totál bolond vagyok. Mi lesz, ha oviba mennek??? Ott fogok zokogni és az ovi körül járom a köröket majd? Ők meg tutira bent játszanak majd felhőtlenül :)

Most hétvégén csináltunk néhány karácsonyi hangulatú fotót. A gyerekek nagyon jófejek voltak és élvezték, de elég nehéz volt Őket egyszerre nyitott szemmel tartani és elkapni azt a pillanatot, mikor épp mindkettő arra néz amerre mi szeretnénk :)
De szerintem sikerült jópár kép, úgyhogy ami miatt kitaláltuk ezt, az megvalósítható :)
Az egész család teljes lázban ég, mióta megszülettek a fiúk és tudomást szereztek róla. Állandó fotókövetelő hadjárat van, mindenki Anyut hívogatja, hogy küldjön képeket! Szegény minden nap csak tovább küldözgeti a legfrissebb fotókat - így igyekszik megelőzni a telefonvonal állandó lefoglalását.
Annyira transzban van mindenki, hogy amikor új kép érkezik, körül szaladják a szomszédságot és a család minden fellelhető tagját, hogy megmutassák a legfrissebb szerzeményt :)
Ezen felbuzdulva azt találtuk ki, hogy csinálunk képeslapokat és szétküldjük a rokonságnak, hogy Anyut is tehermentesítsük picit :)

...még nem válogattuk át a képeket, mert annyi időt nem hagytak vasárnap óta a kis haspókok, de azért egyet teszek most ízelítőül :)

Kiscsizmába bújva :)

Tegnap 3 hetes 6 naposan pedig megvolt az első sétánk :)
Felavattuk a babakocsit és végre kimentünk 15 percet velük a levegőre! Azért gondoltuk, hogy nem várunk 3,5 kilós súlyig ezzel, mert egyrészt jövő héten mennünk kell a doktornénihez státuszra, így akkor tuti ki kell mozdulni, és az kicsit hosszabb út lesz. Nem biztos hogy jó lett volna akkor először szembesülniük a friss levegővel. Persze szellőztetni szoktam, meg felöltöztetve kicsit idebent levegőztetni Őket. Másrészt tökre bebugyoláltuk őket, meg feltettük az esővédőt is, hogy ne direktbe menjen rájuk a hideg. Mikor haza értünk, azonnal csekkoltuk, hogy mennyire hűlt le a kis arcuk, de olyan jó kis meleg husik voltak, mint akik ki sem mentek a fűtött házból :)
Jól elringatta őket a zötykölődés, úgyhogy szerintem tetszeni fog nekik majd ha már minden nap mehetünk levegőzni!
És nem utolsó sorban olyan nagyon jó volt igazi családként sétálni együtt :)

Sajnos Lacim megint nincs a toppon... ez a vérnyomás dolog csak nem az igazi.
Hétvégén már bent volt az egyik kollégámnál a kórházban, átbeszélték a dolgokat, remélem 2-3 napon belül javulást is látunk majd. Ma mikor felhívtam, hogy elmeséljem, hogy a kisördögöt benne felejtette a gyerekekbe, mert alig lehet velük bírni, azzal kezdte, hogy szinte halálfélelme volt befelé menet. Minden szabályt megszegett ami a sebességet illeti, mert úgy nyomta a gázt, hogy végre beérjen. Azon vacilált, hogy besatuzzon-e az út közepén és kitegye-e az elakadás jelzőt, olyan rosszul volt. De ezt leszavazta, mert nem érzett magában annyi erőt, hogy kiszálljon egy háromszöget a kocsi mögé letenni. Bentről felhívta a kollégámat, elmondta, mi a helyzet. 2-3 nap türelmi időt kapott, hogy átálljon a szervezete erre az új gyógyszerre, aztán megbeszélik hogy hogyan tovább. Anno a Jánosban, mikor a mi látogatásunk idejét a kardiológián töltötte, kapott egy sürgősségi gyógyszert, ami ha hirtelen rosszul van, leviszi a vérnyomását. Ezt bevette ma, 1 óra múlva jobb lett neki - de csak éppenhogy, akkor gyorsan autóba ült és hazajött. Most alszik, meg valami relaxációs CD-t hallgat, hátha jobban lesz.
Az az ijesztő ebben, hogy egy marék gyógyszer mellett is simán tud 180-190-es vérnyomást produkálni, és nem pont az az ember, aki panaszkodik. Sőt, elég vagány ember (sokszor túl bevállalós is)...de ha már ő azon gondolkodik, hogy a belső  sávban besatuzik és kidobja az elakadás jelzőt, akkor tuti nagyon rosszul volt :(
Remélem végleges megoldást találunk hamar, mert nagyon nyugtalanít ez az egész.

3 hetesek

Ugyan „még csak” 3 hetesek a fiúk, mégis olyan, mintha mindig itt lettek volna velünk. Nem is tudom milyen volt nélkülük! Persze az agyammal tudom, de a szívemmel nem... mi töltötte ki az irántuk érzett szeretet helyét bennem?

Annyira tökéletesek, hogy még alváshiányos legzombibb állapotomban sem tudok fáradtan rájuk nézni. Amint elindulok éjjel a szobájuk felé, már fülig ér a szám, és valami korábban felfoghatatlan gyengéd szeretetet érzek.

Napról napra egyre értelmesebben nézelődnek, egyre több az ébren töltött idő.

Nálunk tegnap volt itt a Télapó :)

Eddig az volt a rendszer, hogy éjjel alszanak a szobájukban az ágyikójukban (ketten egy ágyban, mert így sokkal nyugodtabbak). Napközben kint voltak a nappaliban, a babakocsi mózes részében, vagy a kanapén nekik kialakított részen szusziztak. A mózesben alvással az volt a baj, hogy nem látták egymást. Mikor mindketten ébren voltak és nézelődtek, csak a saját kis világukban, egy-két játékkal ismerkedtek, és ugyan érezték, hogy ott van a másik is, de nem látták.

Én úgy láttam rajtuk, hogy ez zavarja őket, így írtunk a Télapónak, hogy a mi nagyon jó kisfiaink szeretnének egy járókát kapni :)

És tegnap Laci úgy jött haza, hogy megbeszélte a fiúkkal, hogy a Télapó küldött nekik egy járókát (járóka-utazóágy kombináció - fő a praktikusság), és csak azért nem ő hozta, mert a doktornéni szerint 3,5 kg-os testsúlyig nem szabad vendégeket fogadnunk, pláne olyat aki sok gyerekkel találkozik. De jövőre a Télapó személyesen is jön majd hozzájuk :)

Hipp-hopp összeraktuk nekik és délután már abban bandáztak!

Egyértelműen látni lehetett rajtuk, hogy kinyílt a világ számukra... betettük őket, és kb 2-3 órán át feküdtek egymás mellett, incselkedtek a másikkal, mondták a magukát, sikongattak, nevettek, egymás szájába dugdosták a kezüket, cuppogták a másik pofiját, majd ha visszakapták akkor bosszankodtak rajta :) Tüneményesek voltak, mi meg nem győztünk betelni velük.

járóka

dumcsizunk

Úgyhogy ma már a reggeli ébredés után így folytattuk a napunkat :)

Éjszakánként már van hogy csak 2-szer kelünk – persze ez inkább akkor sikerül, ha szinkronban vannak és sikerült este egyszerre letenni őket.

Nekem a leggyengébb pontom a hajnal 5-6 körüli időszak, így ha Laci teheti, akkor azt a kelést átvállalja, megeteti őket, és engem csak 7-fél 8 körül kelt.

Hétvégente pedig egy éjszakát átvállal tőlem, olyankor éjféltől másnap reggelig alhatok, és ő kel a Picikhez etetni, pelust cserélni, altatni :)

Tök szuper legalább egyszer pihenni egy héten.

Tegnap érkeztek volna, ha naptár szerint születnek :)

Ennek örömére Tóbi tegnap átlépte a 3 kilós bűvös határt, és Jónás sem sokkal van lemaradva mögötte a 2,8 kilójával :)

Kis Drágáink nagyon szépen fejlődnek, növekednek.

Tegnap a délutáni evés után beszundiztak egymás hegyén-hátán, és szuper jót aludtak úgy 3 órán át. Közben persze időnként ment a cica-box köztük, de nagyon édesek voltak :)

Csak képek

Itt már együtt :)

Nem egész 2 naposan

Tóbi így alszik :)

Jóni így alszik :)

Hazaérkezés után Apuval :)

Kórházban...itt még nem tudták mit jelent a türelem :)

A tavalyi jóslat folytatása, avagy látogatás a cigány asszony törzshelyén

Laci ma a belvárosban járt, így lement a Március 15-e téri parkolóhoz, a híd lába alá, hogy megkeresse a cigány asszonyt, aki kb egy éve jósolt neki ...és mint tudjuk, igaza lett :)

Egyrészt meg akarta neki köszönni, másrészt odaadni a pénzt, amit ígért.

Az idős asszonyt nem találta ott, de fiatalabb lányok voltak ott, és megkérdezte tőlük, hogy ismerik-e a nénit. Kiderült, hogy a néni idén márciusban meghalt, és a fiatalok a lánya és az unokája, és ők is jósolnak az arra járóknak.

Mindenesetre Laci odaadta nekik a pénzt, mert az a nénit/családját illeti, mire a két lány elkezdte mondani neki, hogy jósolnak neki ők is. És meséltek a szokásaikról, és mondták, hogy a néninek csináltatnak egy koszorút abból a pénzből amit Laci neki szánt, mert náluk ez a szokás.

Azzal kezdték, hogy elmondták Lacinak, hogy amit anno az anyjuk/nagyanyjuk mondott, hogy egy idősebb nő elátkozta, az a veszély még fenn áll, de tulajdonképp jól tartja a távolságot, így meg tudja védeni magát és a családját az átkoktól. Amire inkább figyelnie kell, hogy van egy régi ismerőse, akit szintén Lászlónak hívnak, és ő problémát jelenthet a jövőben. Azzal tudja kivédeni, ha tartja a 3 lépés távolságot vele (egyelőre még nem jöttünk rá, hogy ki lehet az a László, de majdcsak bevillan).

...már ez elég hátborzongató volt, mert honnan tudhatták, hogy mit jósolt az anyjuk/nagyanyjuk tavaly Lacinak??? Fel sem ismerhették, mert anno autóval volt ott, most pedig motorral, és direkt nem vette le a sisakot sem...

Az idősebb nő átkát leszedték ismét róla... mondta Laci, hogy ez most nem volt olyan nagyon alányúlós élmény, de ezek is a lába közt fogdosták :)

Honnan veszik ezek az emberek, hogy e körül a kérdés körül kell keresni az átkot rajtunk???

Aztán nézték tovább a tenyerét Lacinak, és mondták, hogy a szeretet, boldogság, harmonia, egészség és hosszú élet adott, amellett az ember mellett van, aki az Ő másik fele - ez volnék én :)

...majd ránéztek és megkérdezték, hogy mondják tovább is? Tudni akarja amit látnak?

Mondta Laci, hogy ha már így belekezdtünk, mindenképpen :)

Láttak 5-6 éven belül MÉG gyerekeket... először ikreket (két kislány!!!), majd kicsit később még egy kisfiút.

Laci mondta, hogy nem lehet hogy azért látnak ikreket, mert nemrég születtek iker fiai? Mondták, hogy nem, az már megtörtént, azt ők ilyen formán nem látják, de a jövőben két kislány és egy kisfiú még várható.

Majd közölték Lacival, hogy ne aggódjon emiatt, mert a munkahelye már nem tart sokáig, és kapni fog egy magasabb beosztással járó jól fizető munkát! (ám legyen)

...Laci még elmélázott az elátkozói kapcsán, miután felocsúdott abból, hogy néhány év múlva 5 (+2) gyerekes Apuka lesz. Visszakérdezett, hogy lehet-e tudni, hogy ki az aki ennyire rosszat akar neki/nekünk? Erre azt a választ kapta, hogy sétáljanak át a templomba együtt, 4-5 perc az egész, és megláthatja az arcát annak aki ennyire gyűlöli.

Laci mondta, hogy már-már bánja, hogy nem ment bele ebbe, de addigra annyian összeverődtek körülöttük, és a pénzről való rontás levétel miatt még pluszban 40,000.- forintja volt a két nőnél, hogy nem nagyon akart velük együtt még sétálgatni... így is elégé stresszben volt, hogy hogy kaparintja vissza a 40,000.- forintját.

A bejegyzés SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY része:

Többen kerestetek meg privátban, hogy meg tudom-e adni az elérhetőségét ennek a cigány asszonynak. Laci ma megkérdezte, és azt mondták, hogy nincs telefonos elérhetőségük amit megadhatnának, de mindig itt vannak, az Erzsébet híd pesti oldalán a híd lába alatt a Március 15-e térnél.

Sajnos ennél közelebbit nem tudtunk tőlük kicsikarni.

A kórházban töltött napok

7 napig voltunk bent. Ennek egyfelől az is az oka volt, hogy Tanár Úr nagyon biztosra akart menni velünk, illetve szombaton haza engedhetett volna, de hétfőn így is úgy is vissza kellett volna mennem varrat szedésre, így azt javasolta, hogy erősödjünk, pihizzünk, és hétfőn a varratszedés után mehetünk is.

Miután 18-20 órával a műtét után már lábra álltam, mondhatjuk, hogy minden nap ugyanazzal a csodával telt :)

Reggel 6-ra siettem a fiúkért, majd visszavittem őket az orvosi vizsgálatra, utána egész nap kint voltak velem, este 7-kor bevittem őket fürdetni, majd 10-ig megint együtt voltunk.

Laci ugyan jelezte szabadságolós szándékát, felajánlotta, hogy ami nagyon halaszthatatlan határidős és más nem tudja megoldani, azt a napi 1, max. 2 dolgot elintézi, de a főnöke ezt annyira nem értette meg, így szegény állandó jelleggel reggeltől estig robotolt, és amikor tudott, jött, hogy picit velünk is lehessen.

Emellett a gázcirkónk javíttatásán szorgoskodott (ez sajnos a mai napig tartó projekt, hiszen minden nap jön a szerelő azóta is, és mindig valami más alkatrészt cserél, hogy végre legyen tartósan meleg víz és fűtés itthon).

Még hétvégén is szerelő szerelőt váltott itthon, ami sajnos szintén a közösen tölthető időnket vette el, de nem volt más választás.

Hétvégén végre egy napot bent tudott lenni nálunk. Reggel 9-kor letudta a szerelő aznapi próbálkozását, majd sietett be... mire oda ért, mondta, hogy nincs jól, így megkértük Effikét, hogy mérjen neki egy vérnyomást, hogy lássuk mi a helyzet... Annyira ingadozó volt és magas is, hogy átzargattam a János Kórházon belül a belgyógyászatra, ahonnan még a kardiológiára is tovább küldték.

Megvizsgálta egy doktornő, adott neki plusz gyógyszert, hogy levigye a vérnyomását, de még attól is csak egyre feljebb ment. Ezért ott akarta tartani. Laci mondta, hogy milyen kivizsgálásokon van túl és hogy tulajdonképp minden rendben van vele papíron. A doktornő szerint ennél többet ők sem tehetnek, úgyhogy csak 2-3 órát tartotta ott, közben különböző gyógyszerekkel igyekezett normalizálni a magas tartományban ingadozó értékeket. Mikor elfogadható lett, elengedte, de a papírjára ráírta, hogy másnap jelentkezzen háziorvosánál.

Így hétfőn amint haza értünk a picikkel, Laci rohant tovább a körzeti orvoshoz, kapott új gyógyszereket és (lekopogom) most úgy tűnik, normál tartományban mozog a vérnyomása és a közérzete is jó.

...továbbra sem aprózzuk el a dolgokat.

Úgyhogy nincs mit tenni, december elejére már kérincsélem az orvosi időpontokat, hogy kiderítsük végre, hogy mi az oka ennek az újra meg újra visszatérő állapotnak.

Bemutatkozás

Mindketten éppen ugyanolyanok, mint pocakban voltak.
Temperamentumra is, mocorgás szempontjából is.
Mindketten folyton mosolyognak... cicizés közben, alvás közben, nézelődés közben.
Pénteken Tóbi hangosan kacagott.
Tök jó humoruk van :) mikor huncutságokat mondunk nekik, akkor folyton nevetnek, kacarásznak :)
...vicces, olyan mintha értenék már most :) 
Imádnivalóan bújósak ... ennél jobbat elképzelni sem lehet, mikor az emberhez odabújik a gyereke, és érezni a feltétel nélküli szeretetét :)

Tóbiás határozottabb, praktikus gondolkodású :)
Pl. mikor zavarja a szemét a fény, gond nélkül az arca elé teszi a két kezét.
Ő amolyan egyből felébredek és azonnal enni kérek típus. Nincs nagyon apelláta, a most azonnal a jelszava :)
Egy adagban benyomja a kaját, aztán jöhet a jól megérdemelt pihenés :)
Csak a jobb cicivel áll szóba a fiatalember... a balra fintorgunk ezerrel.
Első pillanattól szeret pancsizni, élvezi a fürdés minden pillanatát és a vetkőztetés, öltöztetés sem zavarja.
Kizárólag a fiúkat pisili le ... a műtőben Tanár Urat, itthon Lacit :)
Mindig Kis Hangyusnak hívjuk, mert olyan hangyácska pofija van :)

Kis Hangyus

Jónás inkább amolyan művész-lélek :)
Ébredezik, hadonászik, aztán idővel jelzi ő is, hogy eljött a pillanat amikor már ő sem vár tovább a kajára.
Általában két-három részletben eszi meg az adagját, de uralkodnak a farkas törvények, ő is kezd egyre rámenősebb lenni evés fronton, hiszen ha nem vigyáz, Tóbi elszedi az adagját.
Neki rendszeresítettük a bal cicit, hiszen így igazságos :)
Amikor először víz éri a tappancsát, ordítani kezd, de amint a fejecskéjére is locsol vizet Laci, abban a pillanatban hatalmas vigyorral nyugtázza és onnantól élvezkedik a fürdés minden pillanatában.
Utál le és fel öltözni.
Kb naponta pisil le tisztába tevés közben - szigorúan csak engem!
Az első pillanattól Kicsi Süninek hívjuk, mert olyan kis összegömbölyödős, és cuki tüsi süni haja van :)

Kicsi Sünci

Szüléstörténet

A szülőszobán kellett jelentkezni 6:30-kor.

Nagynehezen felvánszorogtam Laci segítségével, csengettünk, majd azonnal mehettünk is be. Jó sok papír kitöltéssel jár ez a dolog...

Közben jöttek-mentek a szülésznők, akik a korábbi hetekben az ikres CTG megpróbáltatásain segítettek át minket. Szegények örömmel nyugtázták, hogy aznap reggel van az utolsó CTG velünk :)

Éjszakások haza indultak, a nappalosok megérkeztek, majd papír alapján egyszercsak odajött Mártika, hogy Őt nyertük meg a szüléshez :)

...ez is érdekes dolog, mert anno a lányok születését Vele csináltuk végig, majd mikor bent voltam nyáron megfigyelésen a kritikus időszakunkban, akkor is ő volt az osztályra beosztva, és most is :) Mondhatni, már összeszokott párost alkottunk!

Nekünk megnyugtató volt, hiszen valamelyest „ismertük” már egymást!

A papírmunka után hátra mentünk a szülőszobába, vetkőzés, hálóing felvétel (ez nekem kb 8-10 perces mutatvány volt).

Majd a gyerekek „kedvenc” programja, a CTG következett. Kivételesen nem is volt olyan nagyon nehéz megtalálni Őket, és ugyan próbáltak menekülni előle, de nem nagyon sikerült :)

Bekötötték az infúziót, ment a savlekötő bele, kaptam antibiotikumot a mitralis prolapsus-om miatt.

Közben Lacit leszalajtotta Mártika a többi cuccért, hogy pakoljon be a szobánkba ahova majd a műtőből megyünk, illetve hogy hozza fel az őssejtes dobozokat, mert azokkal is van adminisztráció dögivel.

...azt hiszem, ezután uralkodott el rajtam a para csúcsa :)

Túl is akartam lenni rajta, meg nem is, álmos is voltam, meg nem is, sehogy sem találtam a helyemet, csak vergődtem az ágyon, hogy valami viselhető testhelyzetet találjak végre. Olyan pocsék minden zörejre összerezzenni, hogy „na, indulni kell?”

Én csak bújtam Laciba, nem engedtem el egy pillanatra sem a kezét. Ő volt az egyetlen aki megnyugtatott kicsit.

Kb 1 óra elteltével jött a műtős fiú, hogy akkor indulás a műtőbe... hálóing le, gurulós asztalra fel, zöld lepedő rám... majd jött egy másik műtős is, hogy storno, mert valakit soron kívül előre kell venniük... így asztalról le, ágyba vissza és jött az újabb „minden zajra összerezzenés”.

10 óra után nem sokkal már valóban értem jöttek, ismét felcihelődtem a gurulós asztalra, infúzió az ölemben, őssejt csomagok a lábaimon, gyors utolós fotó így 3 az 1-ben, sok sok puszi és bíztatás Lacitól, majd indulás a műtőbe.

Odabent kellemes meglepetés várt, mert az aneszteziológus doktornő szintén minden János Kórházas megmozdulásomat végig kísérte, szülőszobán altatott, hysteroscopiákon mindig ő volt bent, méhszájvarrásnál is, ... így szintén összeszokott páros vagyunk, vagy mi :)

Persze egyből megismert, örült is, hogy idáig eljutottunk és ott lehet a sikernél Ő is :)

Kérdezte, miért vagyok ennyire beparázva, mondtam neki, hogy a spinális érzéstelenítéstől félek, de nagyon. Erre felnevetett mindenki, hogy ez mennyire vicces már, hogy én, aki ezres nagyságrendben kapta eddig a szurikat, annyi mindent megéltünk már, egy gerincbe adott injekciótól félek, pláne, hogy utána pár perccel Tanár Úr a hasamat fogja összevagdosni... Így ahogy hallgattam az érvelésüket, egyre inkább emészthetőnek tűnt a spinális elviselése :)

Felmásztam, felültem a műtőasztalra, fertőtlenítettek, majd jött a szúrás... mondjuk úgy, hogy vártam a „fájdalmas döfést” a gerincembe, mire közölték, hogy nagyon gyorsan le kéne feküdni, mert másodpercről másodpercre egyre nehezebb lesz, ahogy zsibbadok.

Ja?!?! –mondom már túl is vagyunk rajta????

Mire mondták, hogy igen :)

Aztán nem bírták megállni és megkérdezték, hogy ha a spináltól féltem ennyire, és az nem fájt és túl vagyunk rajta, akkor most miért remegek?

Mondtam, hogy azért, mert mostmár amiatt is aggódom, hogy biztosan elérzéstelenít-e, és egyébként is... ők mondták, hogy a „hasfelmetszéstől” kellene jobban félni.... hát, mostmár attól is félek :)

Ekkor jött Lintner Tanár Úr :)

...ilyenkor megnyugszom – általában. Tulajdonképp most is megnyugtató volt, de mégiscsak ez az első happy end-es szülésünk...nagyon izgatott voltam.

Tanár Úr először kiszedte a varratokat, ami előtt sűrűn „elnézéseket” kértek, hogy most kicsit kellemetlen lesz míg kifertőtlenítik a méhszáj területét... biztos kellemetlen lett volna, de konkrétan semmit nem éreztem már akkor.

Egyszercsak mondták, hogy már kint van minden varrat és milyen szépen tartottak végig...teljesen zárva volt mind a külső, mind a belső méhszáj.

A katétert is ezután tették fel, így ez a „félelmem” is alaptalannak bizonyult, hogy ez milyen pocsék érzés lehet :)

Aztán következett végre a pocakom!

Tanár Úr mondta, hogy most fog nekiállni, minden rendben lesz, ne izguljak, max. amolyan „kotorászik a fiókban” érzés lesz, de ha bármi furát éreznék, szóljak.

Vártam a „kotorászós” részt, de azt sem igen éreztem... néha mintha úgy valami történne velem köldöktől lefelé érzésem volt, de valószínűleg inkább csak azt éreztem, hogy a spinális érzéstelenítés a köldök alatti részre szól, és ugye a nagy huza-vona a pocakomban nyilván meg-megmozgatott egy-két izmot, ideget köldök felett is. Hallottam már korábban mindenfélét, hogy ki mennyire érezte, meg volt akinek fájt is, nekem ez a rész abszolút fájdalommentesre sikerült – hála Istennek.

Tanár Úr nem az a műtét közben csevegős típus, szeret 100%-ig oda koncentrálni, így csendre intette a műtőben lévőket, de az aneszteziológus doktornővel halkan azért tudtam beszélni mikor úgy éreztem, meg kérdezgettem tőle időnként, hogy éppen mi történik. Tőle értesültem arról is, hogy már fel van vágva a pocim és továbbra sem érzek semmit az egészből :)

Ami nagyon jó volt, hogy végig hallottam Lintner Tanár Úr utasításait, kéréseit, ... így azt is hallottam, és láttam, mikor kiszedte 10:34-kor Tóbiást, aki azonnal hatalmas hanggal sírt fel. Popsival előre felé bújt ki, majd stílusosan lepisilte Tanár Urat, aki ezen nagyon jót kuncogott, majd közölte, hogy szívják a folyadékot rendesen, mert mégiscsak a nyitott hasam van alul :)

Persze amint meghallottam Tóbi hangját, azonnal potyogni kezdtek a könnyeim... ezt soha nem felejti el az ember...

Aztán 10:35-kor jött Jónás, aki a kicsi buksiját tette előre, így még teljesen kint sem volt a pocakomból, de máris felsírt. Egy picit halkabb duhaj volt mint Tóbi, de sírt kitartóan ő is... ekkor természetesen folytattam a sírásomat én is.

A szülésznők egymás után vitték ki a mi kis Drágaságainkat, én már majdhogynem megtanultam kanyarba látni, hogy megpillanthassam Őket. A kicsi kezeik, ujjacskáik egy-egy pillanatra feltűntek a vállak, mellett, ahogyan siettek ki velük a műtő melletti vizsgálóba. Ablak választja el a két helységet egymástól, de sajnos fekve lehetetlen volt bármit is látnom a műtőasztalról.

Mikor megvolt az 1 perces Appgar,

Tóbiásé 10/10

Jónásé 9/10

utána visszahozták nekem Őket egymás után 1-2 percre, kis meleg enyhén ragacsos, nagyon jó illatú Babácskák voltak. Már az is annyira megható volt, ahogyan a aneszteziológusok, asszisztensek szétröppentek mellőlem, egy mozdulattal rántottak le a bal kezemről minden kütyüt és vezetéket, hogy helyet csináljanak Tóbinak és Jóninak... Megpuszilgattam, megszaglásztam Őket, megsimiztem a kis pofijukat és csak potyogtak a könnyeim attól a boldogságtól, amire eddig vártunk és végre megismerhettük. (most is csak sírni tudok ahogy írom, és remélem, ez mindig ilyen intenzíven élő emlék marad bennünk)

Ezután kivitték Őket, ahol Laci és Anyu várták már hogy megpillanthassák ők is a kis Csodákat. Laci mindent dokumentált, persze látni csak félig látta, mert amint meghallotta hogy egyik kisfia sír fel a másik után, neki is záporozni kezdtek a könnyei.

Az aneszteziológus doktornő kiszaladt a műtőből egy pillanatra megnézni a Piciket, és mondta, hogy tuti biztosak lehetünk benne, hogy a BMC-ben a biológusok jól dolgoztak, nem kevertek össze semmit, mert jelenti, hogy mindkét gyerkőc tiszta Apja :)

Az első hivatalos fotó...kb 6 percesen :)

Ő mondta, hogy kint egy örömében síró Apuka és Nagymama gyűrűjében vannak a Fiúk, úgyhogy ne aggódjak... mondtam, hogy abban biztos voltam, hogy így lesz, mire megkaptam, hogy ők látták ám idebent a síró Anyukát is, de ez így van rendjén :)

Ezalatt zárták a hasamat, Lintner Tanár Úr a végén még maradt beszélgetni, míg lebontották körülöttem a berendezést. Mondta, hogy nagyon szépek, jól sikerült példányok, érdemes volt ennyit küzdeni értük, és higgyük el, ő legalább olyan boldog mint mi, hogy végre sikerült :)

Megbeszéltük, hogy még kb 5 évig nem megy nyugdíjba, úgyhogy addig kell a folytatást beütemezni :)

Óriás has nélkül hagytam el a műtőt... fura volt, hogy ismét látható helyen hordom az alsó testemet :)

 

Ezután kivittek a műtőből, addigra a fiúk már a csecsemőosztályon voltak inkubátorban melegedtek – ketten egyben :)

A szobában még csöpögött a méhösszehúzó infúzió, közben Laci hátra ment a csecsemősökhöz megtudakolni, hogy mikor hozhatjuk el a piciket. Mondták, hogy legalább 2-3 órát még megfigyelik Őket, úgyhogy utána mehet értük.

A császár első rossz élménye ezután következett... ahogy ment ki a spinális érzéstelenítés belőlem, és elkezdtem egyre inkább érezni a vágást, az brutál volt. Pláne, hogy míg le nem folyt teljesen a műtőben bekevert infúzióm és nem tért vissza az érzékelés a lábaimba, addig nem kaphattam erősebb fájdalomcsillapítót. Persze erre csak úgy emlékszem, hogy ez futott át az agyamon. A "fájdalmas" érzést törölte azonnal a pillanat, mikor először a kisfiainkra néztem :)

Azért elgondolkodtam, hogy mennyire vagyok nyápic, hogy ennyire kínlódok... de azért az pocsék érzés volt, ahogy egyre csak sajgott a sebem. Nagyon rossz volt háton feküdni ennyit, és még csak mozdulni sem tudtam...

A hasleszorítós homokzsákot egyenesen utáltam a friss sebemen elviselni.

Eltelt a 2-3 óra, Laci ment a fiúkért... mindez kb 10-15 percig tartott, már kezdtem aggódni, hogy mi a csuda van, hogy nem jön velük. Nemsoká jött, de éreztem, hogy valami nem úgy alakult, ahogyan gondoltuk... egyből mondta is, hogy beszélt a gyerekgyógyász doktornővel, Tóbit máris kihozzák, de Jónást felvitték a PIC-re megfigyelésre, mert nem nagyon díjazta mikor kivették a meleg inkubátorból, és kicsit nyöszörögve vette a levegőt. Persze mondták, hogy ne aggódjunk, minden rendben vele, csak a biztonság kedvéért kell ott lennie picit, hogy megfigyelhessék jobban. De ezt mondhatják egy szülőnek... majd megbolondultam. Én ott fekszem, még kb 60%-ban elérzéstelenített lábakkal, a picúr meg fent van a PIC-en...

Laci felment hozzá, beszélt a PIC-es doktornővel is, mondták, hogy minden rendben, csak vért vettek tőle és figyelik. Csinált nekem képet róla, ahogy ott piheg a fenti inkubátorrban, egy pici pelusra vetkőztetve...

Nemsoká hozta Tóbit a doktornő, nagyon rendes volt, elmondott mindent, hogy milyen vizsgálatokat csinálnak meg Jónáson, és higyjük el, hogy tökéletesen egészséges, csak kicsit nehezebben fogadta a megszületéssel járó változást.

Tóbi kint lehetett velünk néhány órát, majd jöttek érte, de addig is feküdt mellettem, szuszizott, nézegetett... Tündéri kis apróság hatalmas kötött manó sapkában :)

Laci is jól megszeretgette, elkészült az első közös fotójuk is!

Teljesen le voltunk döbbenve rajta, hogy ahogy ott feküdt hason mellettünk a kocsiban, egyszercsak kinyomta a kezeivel magát és átfordította a fejét... ez egy kicsit korai, nem?

Időnként bejött az ápolónő – ez volt a legutálatosabb része az egész kórházi létnek – majd jól megnyomkodta a hasamat... azt hittem, menten szétmegy a varrat. Utána végre kaphattam fájdalomcsillapítót is, az valami jó cucc lehetett, mert tényleg sokat javított a közérzetemen. Később már mondtam, hogy ha kapom a következő adag szurit a fenekembe, majd csak utána 20 perccel jöjjön hasat nyomkodni, mert úgy sokkal emberibb azt is elviselni.

Másnap reggelig 7-szer paszírozták ki belőlem a szuszt. Mikor elhangzott, hogy ezzel véget ért a hasnyomkodás, baromira örültem.

Éjjel igyekeztem oldalra fordulni, mert nagyon kényelmetlen volt már hanyatt fekve. Persze ez is vicces, hogy az ember a fejébe vesz ezt-azt, csak a megvalósítás nem olyan egyszerű :)

Amint meg akartam mozdulni, rájöttem, hogy nem lesz egyszerű menet ez az oldalt fekvés... Laci ott maradt velem éjszakára is, így tudott segíteni, hogy nagynehezen odébb vergődjek az ágyban. Mindenesetre reggelre sikerült már egészen bejáratódni hanyatt-oldal fekvő helyzetváltoztatás terén, így mikor jött a nővérke, mondta, hogy szuper, hogy erőltettem, mert kb fele olyan egyszerű lesz felállnom amint segített megmosdani és kivette a katétert.

Pik-pakk ment a tisztálkodás (csapatmunka volt Effikével), majd elmondta, hogy mi a felülés technikája, én pedig végre hajtottam. Nem mondom, hogy kiugrottam az ágyból, de sokkal rosszabbra számítottam. Kicsit talpon kellett lennem, de mivel nem szédültem, nem émelyegtem, megkaptam a zöld jelzést és elindulhattam a második emeletre (lépcsőn!), hogy megnézzem a mi kis Jónásunkat a PIC-en és beszéljek a doktor nénijével.

...maradjunk annyiban, hogy fantasztikus amit a koraszülött intenzíven véghez visznek az ott dolgozók. Én tulajdonképp örülhettem, és nyugodt lehettem, hiszen betöltött 37. hét után, közel 2 és fél kilóval született kisfiunk volt ott, pusztán a biztonság kedvéért. De hogy mennyire szív szorongató ott látni a pici kis babákat, még Jónást is, aki tökéletesen volt, és élvezte az inkubátor melegét. A lelkem mélyén zokogtam, hogy miért kell ott lennie... Persze tartottam magam, hiszen ez senkinek sem jó, legfőképpen Jóninak nem lett volna az, ha ott pityergek mellette. Nagyon jó volt látni, és különösen jó volt hallani, hogy odajött a doktor nénije és megnyugtatott, hogy minden rendben volt/van vele, laborjai kifogástalanok, még várják a gyerekgyógyászatról az egyik orvost, aki ultrahangozni érkezik 11 óra körül, de utána hozzák le a csecsemő osztályra. Semmi gond nem volt a 24 órás megfigyelés alatt, mikor felvitték, kapott egy pici oxigént, de tökéletesen volt mindvégig.

Teljesen meg voltam zizzenve ahogy közeledett a dél. Alig vártam, hogy nyíljon az ajtó és hozzák a kicsi Drágáinkat. Együtt érkeztek, mivel az ultrahang miatt Tóbit is bent kellett hagyni a csecsemőosztályon a vizsgálat végéig.

13:00 óra körül nyílt az ajtó és jött a két kis Manócskánk. Végre mindketten ott lehettek velünk.

A PIC-en tett látogatásunk után Lacinak el kellett rohannia munka miatt 1-2 órára, így telefonon tudtam csak értesíteni róla, hogy mindenki jól van és együtt várjuk, hogy jöjjön hozzánk :)

Sietett is nagyon, és végre ő is megszeretgethette Tóbi mellett Jónást is. Ennek örömére lett egy újabb „Apuval első közös fotónk” is.

Jónás is megmutatta, hogy hiába volt ő a PIC-en egy napot, nem kell aggódni érte, hiszen erőben nála sincs hiány, ő is ki tudja nyomni magát és át tudja fordítani a fejét :)

Ugyan mondták, hogy pihenjek, ugyanakkor azt is, hogy gyorsabb, könnyebb a regenerálódás, ha sokat vagyok fent... nem volt kérdés, hogy reggeltől estig talpon voltam és gyönyörködtem a kisfiainkban. Este tudatosult bennem, hogy hajnalban talpra állítottak, és azóta csak a gyerekek körül serte-pertéltem este 10-ig, míg vissza kellett vinni őket a csecsemőosztályra. A fürdetés ideje alatt pedig én is végre zuhanyozhattam.

2012. 11. 13. 5:45... indulunk szülni

Mondhatjuk, hogy elég izgatottan telt az utolsó éjszaka, és főleg előtte az este. Vártuk is a másnapot, rettentő izgatottak voltunk, hogy végre találkozunk a kisfiainkkal, de volt egy kis tartás is bennünk az ismeretlentől... mármint a császármetszéstől.

Figyelemelterelésként este indultam fürödni (ami nem kis feladat volt akkor az óriás pocakkal), amolyan szülés előtti teljes „tuning”, hogy másnap reggel már csak zuhanyozni kelljen... A gázcirkónk gondolt egyet és leállt, majd folyt folyt a jéghideg víz. Este 10 körül elkezdtem végig hívogatni a 0-24-es gázszerelőket, hogy valaki jöjjön ki és fakasszon nekünk meleg vizet, mert előttem áll még a borotválkozás, hajmosás, minden kihívásával és megpróbáltatásával együtt, és nem tudok jéghideg vízben ennyi ideig ázni. Kb 8 telefon után be kellett látnom, hogy a 0-24-es gyorsszervíz kb 2-3 nap távlatban oszt időpontot, így feladtuk.

Gyors mérlegelés következett, hogy menjünk-e be az éjszaka közepén Anyuhoz, és induljunk-e onnan reggel a Jánosba. De az én Drága férjem mindig mindent megold, így szétkapta a cirkót és annyi melegvizet tudott belőle kicsikarni, hogy lefürödjek, összekészüljek és reggel még mindketten gyorsan lezuhizhassunk :)

A stressz faktor átmenetileg a műtét miatti félelemről a gáz felé tolódott...

Persze ilyenkor az ember maximum éber alvást tud produkálni, így kb az órának sem kellett csörögni 4:15-kor, hogy felkeljünk.

Zuhi, öltözködés, izguláááááás, majd indulás.

A reggeli utolsó mérleg:

Pocak: 125 cm

Testsúly: 63,2 kg

Tök jó a forgalom így hajnalok hajnalán :)

A kocsiban kb 10 másodpercenként kérdeztem meg Lacitól, hogy izgul-e :) szegény mindig elmondta, hogy izgatott, de jó értelemben, de nincs benne plusz para. Persze félt engem, mert mégiscsak műtét, de olyan jó végre itt tartani :)

Odaértünk a Kórházhoz - majd’ minden parkolóhely üres volt még :) így azt választhattam amelyiket csak akartam :)

Megálltunk, autót leállítottuk, szülőszobai bőröndöt elővettük, nagy levegő (részemről óriási), majd elndultunk befelé a Szülészet épületébe...

Most lett egy szusszanatnyi időm...

Előszöris Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy velünk voltatok míg eljuthattunk idáig.
Hálás vagyok minden támogatásért, sms-ért, e-mail-ért, telefonhívásért, gratulációért, ... mindenért!

Ne haragudjatok, hogy csak most tudtam jönni, már mióta itthon vagyunk írom a következő bejegyzéseket, de van hogy csak 1-2 mondatnyi időt hagynak a fiúk, arról nem is beszélve, hogy a fáradtság időnként ráébreszt, hogy az alvás már-már felbecsülhetetlen dolog :)

Nem nevezném ráérősnek az elmúlt 2 hetet, de ennél csodálatosabb dolog nincs is a földön. Ma 14. napja a föld fölött járunk és nem tudunk betelni a boldogságunkkal.

Megérkeztek :)

2012.11.13-án délelőtt,

Tóbiás 10:34 órakor, 49 cm-rel, 2650 grammal,
Jónás 10:35 órakor, 48 cm-rel, 2450 grammal született!

Egészséges mindkét gyönyörűség, és hétfőn varrat szedés után mehetünk haza!
Képet is igyekszem mihamarabb tenni Nektek :)

Köszönjük a sok sok drukkolást, smst, telefonos bátorítást!

Ekkorára nőttünk... 36+6

Szemből:

Jobb oldalról:

Balról:

Mi négyen együtt, boldogan, fáradtan :)

Izgulás van :)

Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem tör ránk minden nap hosszabb-rövidebb időszakokra az izgalom :)
Nagyon várjuk a keddet, készülünk, rendezgetjük a Fiúk szobáját, Laci összeszerelte a babakocsit, kipróbálta az isofixet, autós ülést, ...hihetetlen volt ma reggel ébredés után azt mondani a pocakomban táncoló kis Manóknak, hogy HOLNAPUTÁN LÁTJUK EGYMÁST :)

Pénteken majd' elsírtam magam örömömben, mikor Laci haza ért és hozta a gyerekorvostól a recepteket... Tóbiás és Jónás nevére szóltak... Istenem, ilyenkor tudatosul bennem, hogy már mindjárt kint lesznek velünk :)
Közben nap mint nap "búcsúzom" a pocakomtól! Biztos lesz mikor hiányozni fog eleinte :)
De mindennél többet ér majd a mi két kis csodánk :)

Már tudok tök össze-vissza dolgokat álmodni... ma reggel az volt az első mondatom Laci felé, hogy nagyon figyelje, hogy nehogy összekeverjék a Drágáinkat más babájával.
Azt álmodtam, hogy szülés után a kórteremben ott volt az ágyamon a két Pici és mondták, hogy próbálkozzunk a szopizással... én tök boldog voltam, mert csak úgy csurgott a tejem. Mikor már mindkét kislányt (!!!) megetettem, akkor láttam, hogy Lili és Rebeka a nevük... pár perc múlva jött a doki, és mondtam neki hogy valami nem stimmel... ő bocsánatot kért és kihozatta a csecsemősökkel Tóbit és Jónit :) Mondtam is neki, hogy szívesen gyakorlatozok más gyerekekkel, de mégiscsak a mieinket szeretném végre kézhez kapni :)
Szóval kezdek megbolondulni...

36+2, vérvétel, ultrahang, ctg

Tegnap megejtettük az utolsó labort is. Ilyenkor úgy szoktuk csinálni, hogy én várok lent a főbejáratnál, Laci felszalad Krisztihez, lehozza a beutalókat és labor után együtt autózunk fel a szülészathez (így nekem nem kell annyit sétálgatni és nem is tart 2 órán át, míg őbálnaságom felvergődik egy 5 perc alatt megtehető szakaszon).
Tök jó gyorsan telt az idő, mert Irénke éppen akkor ért be dolgozni, és odaszaladt megsasolni a pocakomat, meg beszéltünk pár szót :)
...mit mondjak? Mikor Laci leért a beutalókkal, és megláttam a műtét előtti vizsgálatkérő lapokat, vércsoportmeghatározásos papírt, azért összeszorult a gyomrom... ez már tényleg bizonyítottan a finish :)
Azért mostanában mindig megállapítom, hogy elég maradandó emlékeket hagytam a laboros hölgyekben anno a 25. heti cukorterheléskor :) mindenki megismer, tudják a gyerekek nevét, drukkolnak, kérik a fotókat majd :) teljesen megáll az élet mikor meglátnak... aki pedig nem láthatta akkor premier plánban a sorozatos ájulásomat, annak elmesélik :) de nagyon cukik, és drukkolnak nekünk :)
Vérvétel után felkúsztam a másodikra, Baltshik Doktor ultrahangozott, és kérte, hogy előbb ctg-zünk, és utána menjünk vissza majd hozzá, hogy addigra kiüresítse a várót :)
A szülőszobán kb 70 percet ctg-ztünk... kis okosak nagyjából viselkedtek, bár azért próbálgatták a határaikat :) De mindenképpen jobban viselték a dolgokat, mint az én derekam és fenekem... ilyen labdás széken még életemben nem ültem ennyit!!!
A szülésznők mind megismertek, jól megdícsérgettek, hogy milyen csinin nyomom és szuperül csináljuk, hogy még a 37. héten így egyben vagyunk. Én vígasztaltam őket, hogy már nem sokszor jövök ctg-re, max 1-2 alkalom :) Azért megértem őket, hogy nem a kedvencük két ficánkát ctg-zni... szinte végig mellettem kell lenniük, mert valamelyik kis huncut mindig alakít valami váratlant :) és kb 4-5 emberrel végeznek normál esetben annyi idő alatt, míg velem.
A bő egy órás görbékkel átcammogtam az ultrahangba, ahol a combcsont helyett mindenki csak popót mutatott, de a has és a fej szerencsére mérhető volt :)
Doktor Úr is megnézte a ctg-t, szerinte is jó lett az eredmény.
Múlt héten az UH-n Tóbiás akkorát ásított, hogy majd kiharapta a hasfalamat, Jónás meg csukló bajnokságot rendezett magzatvíz habzsolással egybekötve... most pedig elkezdődött a versengés az elsőségért... azt hittem nem jól látok... mikor Baltshik Doktor szavakba is öntötte a pocakomban uralkodó állapotot, akkor már a fülemnek sem akartam hinni...
Szóval Tóbi egyelőre még mindig "A" baba, és szigorúan fenékkel helyezkedve várja a kibújása pillanatát, de Jóni erősen gondolkodik, hogy beelőzze-e fejjel előre... tulajdonképp csak az a kérdés, hogy odébb tudja-e lökni majd az elkövetkezendő napokban!
Eddig még nem sikerült neki :) és bízom benne, hogy nem is fog, mert azt a belső szerveim maradványai mindannyiunk véleménye szerint megsínylené :)
A gép combcsont adatok híján nem adott becsült súlyt, de a Doktor Úr azt mondta, hogy ha a hibaszázalékot levonjuk, akkor is tuti hogy 2,5 kiló felettiek mindketten. Kb 2800-3000 grammosak lesznek. A leletre rá is írta, hogy TELJESEN ÉRETT 37 hetesnek megfelelő magzatok.
Kérdeztem, hogy mit tippel, mikor kéne kiszedni őket, és ő azt mondta, hogy szerinte Lintner Tanár Úr jövő hét első felében megcsinálja a császárt.
Egyébként a fiúk tökéletesen érzik bent magukat, szuper keringésük van, fej fej mellett növekszenek, csak az én mozgáskultúrám fejlődött vissza, de nagyon.
Mi is erre készültünk lélekben... de talán nem elégé :)

... ezek után lementünk Tanár Úrhoz, aki gratulált ahhoz, hogy megcsináltuk :) majd felcsaptuk a naptárakat és elkezdtünk egyezkedni... Az volt a kiinduló pont, hogy mindig az a legtökéletesebb dátum, amit a szülők is szívesen vesznek és az orvos is egyet ért vele.
A 38. hétbe illik belépni, hogy a bevett protokollt se bántsuk és a Picik se számítasanak koraszülöttnek.
Ezek után kérte Tanár Úr, hogy meséljek az elmúlt hetemről... miben volt más mint a korábbiak. Eddig úgy jellemeztem, hogy szuperül vagyunk, minden ok. Most ehhez azért még hozzáfűztem, hogy elégé lenyanyásodtam... lassulok, de nagyon, és egyre macerásabb minden megmozdulás.
Tanár Úr is elmondta, hogy ő most először látja rajtam a kezdődő vizesedést... még most is csontkollekcióként nyomom, de az ujjaim mintha kicsit kezdenének vaskosodni. Bár az elefánt style-tól még messze vagyok. Így a kisfiaink születési dátumának 2012. 11. 13., keddet tűztük ki.
Reggel a szülőszobán kezdünk ctg-vel, infúzióval, antibiotikummal, aztán irány a műtő :)
Nagyon várjuk, de azért elégé izgulok is miatta... na jó, most extra enyhén fogalmaztam... amint eszembe jut, görcsbe ugrik a gyomrom :)

A bababoltból telefonáltak este, hogy minden cucc megérkezett, így ma Laci haza hozza délután... remélem kellőképp eltereli a gondolataimat majd az elkövetkező napokban a rendezgetésük :)

Új szó a szótárban...

A János Kórházban töltött nap után sikerült extra dolgokat produkálnom...
Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy tudatalatt biztosan nehéz napom volt, mert múlt hét szerdán volt Mama temetése. Előtte éjszaka csupa marhaságot álmodtam... pl. hogy beindult a szülés, és Laci nem volt ott, mert Mama temetésén volt Anyuval, meg hogy Lintner Tanár Úrnak mondom, hogy eltűnt a pocakom, de szerintem csak a víz nincs benne, mert a fiúkat érzem, de mégis olyan lapos az egész,...
És ha az álmok nem lettek volna elegek, szuper egy-másfél órás jósló fájásokra ébredtem hajnalban.
Ez a nap folyamán megismétlődött még 2-3-szor, így baromi nyugtalan voltam, hogy most mi lesz, Laci visszaér-e Anyuval a temetésről, ha esetleg menni kell be a kórházba.
Persze egész nap olvastam és barátok közt közvéleménykutattam, hogy ez tuti jósló-e, meg hogy mire számíthatok ha ez állandósul. Nagyon ideges voltam.
A rákövetkező 2 napon szintén ezt a mutatványt ismételgettem, de azóta szerencsére nem volt olyan intenzíven görcsölgetés, derék-hát fájás. Elkönyveltem, hogy nos, akkor ezt is kipróbáltuk, most már tudom milyen a jósló, de nem nagyon szeretném gyakorolni a jövőben, mert azért kimondva-kimondatlanul a frászt hozta rám az egész.
Ijesztő volt, hogy ezt az érzést ismerem évekkel ezelőttről, csak az erősebb volt és sűrűbb, ... nyilván a rossz emlékek is rontottak az aznapi lelki állapotomon.
De túl vagyunk rajta, és mostmár csak a kitűzendő dátum foglalkoztat, hogy végre találkozhassunk szemtől szembe Tóbival és Jónival :)

35+1 ultrahang és ctg

A 36. heti ultrahangon hosszú idő után ismét annyira ügyesen feküdtek a fiúk, hogy mindkettőjüket teljesen le tudta mérni a Doktor Úr :)
Továbbra is fej fej mellett haladnak, a méretek alapján
Tóbiás: 2616 gramm, 35+1 hetesnek megfelelő,
Jónás: 2555 gramm, 34+6 hetesnek megfelelő volt.
Kép készítésre már esély sincs, de majd ha kint lesznek, jól bepótoljuk :)
A második ctg is rendben volt, egy tündéri szülésznő segített, hogy a kis rakoncátlanokat be tudjuk fogni rendesen, és fájás mérőt is tett rám... persze napi 11-13 Magnerot mellett nem igen mocorgott a görbém - persze ezt nem is bánom :)
Kérdeztem, hogy lehet-e messzemenő következtetést levonni a görbékből, amire azt a választ kaptam, hogy határozottan igen... nagy rosszcsontok lesznek mindketten :)
Megállás nélkül hajkurásztuk őket az érzékelőkkel, ők meg hol rugdosták, hol boxolták, időnként fejelgették... :)
Kis cukik :) nagyon szeretjük Őket!!!
Tanár Úr a 37. hétre újabb vérvétel kontrollt, kenetet, ultrahangot, ctg-t kért, és kitűzzük a császár időpontját is.
Egyszerre várom és izgulok miatta :)
Van bennem valamennyi aggodalom a császár miatt, ugyanakkor mindent visz az érzés... már a gondolat is, hogy hamarosan a kezeinkben tarthatjuk a Kisfiainkat :) Babaillat, boldogság és mindenek előtt a Mi kis kalimpáló tökéletes fiacskáink :)

Tökfejek :)

Szombat este kifaragtuk mindketten életünk első tökfejeit :)

Már évek óta tervezgettük, hogy kéne, de valami mindig közbejött, vagy a pofátlanság felső fokának minősítettük azt az árat amin árulták a tököt itt nálunk a zöldségesnél.

Így idén előre rákészültünk a kérdésre, vettünk magot, ültettünk, nevelgettük, majd leszüreteltük a 2 óriás és a 3 baba méretű tököcskét... tekintve, hogy mi volnánk a felnőttek kis családunkban, a 2 nagynak estünk neki :)

Persze én könnyített módon hajtottam végre a feladatot, mert Laci már előre kivéste, rám csak az arcocska várt, de ez is éppen 15 perccel volt több ülés, mint amennyit az utóbbi időben megszoktam.

Íme az eredmény:

így vigyorognak nappal

Robotöki, Lacom csinálta

Dilló-töki, én művem

Azóta is kint világítanak esténként a teraszon, bámulnak befelé :)

Nagyon jó volt végre együtt itthon, meg ez a kis közös ténykedés... most megint teljesen össze vagyunk nőve :) ...állandó bújás és az a „nem tudunk betelni egymással” érzés. Pedig alapjáraton is így működtünk, de most aztán ezres fokozaton tesszük mindezt :)

34+2 UH és az első CTG

Szerdán Anyu jött velem a János Kórházba. Mivel BKV-zni már nem tudok, maradt a taxi...

Reggel becsekkoláskor megmutattam magam Lintner Tanár Úrnak a viszketős pöttyeimmel... így azonnal leküldött vérvételre is, hogy kontrolláljuk a 2 héttel ezelőtti toxémiás labort, kizárhassuk az epepangást, stb...

Vérvételnél nagyon vicces volt, mert bementem, és egyből minden laboros hölgy megállapította, hogy mennyit nőtt a hasam és mennyivel jobb színben vagyok, mint a cukorterhelésnél :)

Mondtam, hogy naná, mivel nem kell cukrot innom :)

Utána felcammogtunk (ami nálam ezesetben kb 20 percet vett igénybe), Tanár Úr asszisztense, Kriszti felcsörrent az ultrahangba, hogy nézzenek meg, minden rendben volt :)

34+2-n mindkét kis Manócska 34 hetesnek felelt meg :) ...persze csak a koponyájukat tudtuk megmérni és a szívüket sikerült még kb megnézni. Kicsit épp átlósra vették a figurát, de szigorúan medence végűen, úgyhogy maximálisan császár-pártiak még mindig :)

Innen átlibbentünk a szülőszobára az első CTG-nkre :)

Kb bő egy óra alatt sikerült becserkészni mindkettőjüket úgy 5-10 percre. Effikével nem győztünk ellen tartani a sok rugdosásnak, ficergésnek :)

Trükkös kis huligánok időnként szép óvatosan odébb másztak, ilyenkor fél perc alatt kiszúrtuk, hogy mindkét tappancs ugyanazt a Picúrt méri... ilyenkor újabb keresgélés, kommandózás következett.

Mikor lett egy kisebb darabka értékelhető görbe, lecammogtam Tanár Úrhoz, minden eredménnyel elégedett volt, pocakommal is, jövő héten kedden ismét ez a kör vár ránk, és november 5-én, a betöltött 36. héten a vizsgálatokon túl kijelölünk 1-2 mindannyiunknak szimpatikus dátumot :)

Hihetetlen hogy már itt tartunk... szinte érzem az orromban a baba-illatot ha a szülés közelgő időpontjára gondolok :)

Az Utrogestant abbahagytuk, 34+3-nál vettem be az utolsót.

Másfél hét múlva a Magnéziumot is el kell kezdeni leépíteni szépen fokozatosan... az is eltart majd egy darabig, hiszen átlag 13 Magnerotot eszem egy nap :) Frontos időben 4 db-bal többet is...

A vérvételi eredményemet azóta megbeszéltük telefonon  Tanár Úrral, minden rendben vele, úgyhogy marad a tűrés, nem vakarózás és a törölközőbe csavart jégaku szorongatás :)

Sűrű hétvége, amit rémálmaimban sem gondoltam volna...

A hosszú hétvége a Mamával történtek végett szomorkásan telt, ugyanakkor várakozással teli is volt, hiszen izgatottan vártuk, hogy szerdán láthassuk a Manócskáinkat az ultrahangon.

Minden megszokottan ment, sőt, talán még visszafogottabban is mint egyébként. Laci nem igen pörgött kint a kertben, hanem bent volt velünk, mert jobban viseltem mindent így, hogy összebújva beszélgettünk. Anyu is ott volt nálunk, régi fényképeket nézegettünk Mamáról, Papáról, sztorizgattunk, emlékeztünk hármasban.

Vasárnap délután kis pöttyök jelentek meg a kezeimen, amik pokolian viszketni kezdtek és egyre sűrűbben díszítették a ujjaimat. Estére már a talpam sem bírt ellenállni, és azon is megjelentek a kis dudorok.

Hétfő reggelre olyan brutális volt a látvány és a viszketés is, hogy elugrottunk az ügyeletre.

Hála Istennek, a legnormálisabb doki volt bent, nem kellett a sok beteg közt várnom, hamar behívtak és megnéztek. Azt mondta, allergiának fura, pláne hogy tenyéren és talpon van csak jelen... amúgy pedig az ilyesmit erős szteroidos krémmel és csupa olyan gyógyszerrel kéne kezelni, amit most úgysem szedhetek, úgyhogy sajnálja, de csak azt tudja tanácsolni, hogy tűrjek :)

...mondtuk, szuper ötlet, de becsülöm az őszinteségét!

A frászt hozta ránk, mert azt mondta, hogy látja, mindjárt szülünk. Mondtam neki, hogy reményeim szerint majd csak 4 hét múlva... mire közölte, hogy annál tuti hamarabb így ránézésre, még úgy is hogy ikrek, mert olyan a hasam, mint akik innen egyenesen a szülőszobára mennek. Ezt 1-2 órányi kattogás után elhesegettük, hiszen a pocim fent van, és anno a Lányokkal ennél volt nagyobb hasam is, úgyhogy van még bennünk jópár centi :)

Ebéd után Lacom szundizott egyet, majd mikor felkelt, nem érezte túl jól magát... mértünk egy vérnyomást, cukrot neki. Nem volt nagyon durva, de lényegesen magasabb, mint ami nála megszokott.

Este megint szédült, remegett, erőtlen volt, émelygett, ... ismét mértünk, és ekkor jöttek az egyre vadabb értékek. Fekve, pihi közben 190/110-es vérnyomás, ami nagynehezen 168/100 körülre leküzdötte magát. Ajánlgattam Lacinak, hogy hívok dokit, nehogy baj legyen, de kezdett jobb lenni és azt mondta, el tudna aludni, nem akar dokit most.

Persze egész éjjel nem aludtam, mert a Drágámat néztem, hogy jól van-e, közben pedig próbáltam uralkodni magamon, hogy ne vakarjam a kezeimet, lábaimat.

Kedd reggel 7-kor mértünk megint vérnyomást ébredés után még az ágyban Lacinak, 186/110. Na, itt már nem érdekelt, hogy mit mond, hívtam ügyeletet. Mondtam, hogy Őt így fekve szédülős állapotban nem hagyom vezetni, én meg nem férek már oda a kormány mögé, így marad az a megoldás, hogy Ők jönnek.

1 órán belül kint voltak, mértek, EKG-t csináltak, majd írtak egy beutalót a SOTE 2-es Belgyógyászatra. Kis naívan gondoltuk, hogy majd holnap a János Kórház után bemegyünk és megbeszéljük a kivizsgálást. De ekkor a doktornő feltette az 1000 $-os kérdést: hívjon-e mentőt???

Ott egy pillanatra (na jó, volt ez több is), megállt bennünk az ütő, hogy most azonnal gondolta a 2-es Belklinikát?

Mondta, hogy naná! Mert attól, hogy az EKG jó lett, ezt SOS ki kell vizsgálni, mivel bármikor kaphat egy szívrohamot, agyvérzést, ... úgyhogy 1-2 órán belül kórházban kell lennie!

Persze volt kisebb fejmosás is, hogy miért nem hívtam éjjel ügyeletet, és örüljek, hogy nem lett baj éjjel és felébredt még reggel Laci... mondtam, mondjon még ilyeneket nyugodtan, és akkor egy ikerszülést is levezethet itt a nappaliban!

Búcsúzóul annyit mondott, hogy ne idegeskedjek, és ha beindulna a szülés, mentőt hívjak és a distpécsernek feltétlenül mondjam meg, hogy ikerterhesség, harántfekvésesek a gyerekek és össze van varrva a méhszáj.

Az én számon csak annyi jött ki, hogy: Viszlát!

Szerintem még nem csukta be mögöttük Anyu a kaput, mikor már sírtam, hogy most mi lesz... nagyon megijedtem és nagyon soknak éreztem az elmúlt néhány nap eseményeit.

Szomszéd hála Istennek épp jött haza, őt elcsítük, hogy vigyen már be minket Pestre.

Egy órán belül összedobtuk Laci kórházi pakkját, nekem egy másikat hogy addig Anyunál maradjak, és indultunk is.

Próbáltam tartani magam, de nem ment túl jól, könnyes szemmel hagytam ott Lacit a szobában a SOTÉn... Ő engem sajnált és féltett, én meg őt :) marha jó páros lehettünk könnyes szemmel...

Az elmúlt 4 napban kismillió vizsgálatot végeztek el rajta, szerencsére minden rendben van. Most beállították három gyógyszerre, és a többi vizsgálatra december-januárban kell majd visszamászkálni, de azt már a járóbeteg rendelés keretein belül.

Egy-két hormon eredmény majd csak jövő héten lesz kész, de a vérképek, nyálminták, gyűjtött vizeletvizsgálatok, szív- és hasi ultrahangok eredményei tökéletesek. EKG-k hibátlanok, vérnyomást 4. próbálkozásra be tudták lőni egy gyógyszerrel.

Persze majd megyünk mi még ezután, mert az azért nyugtalanító, hogy miért 190/110 a vérnyomása minden ok nélkül...

De a lényeg, hogy nincs életveszélyben és ma délután haza jöhet :)

Majd’ kiugrottam a bőrömből örömömben, mikor a reggeli vizit után ezt mesélte!

Úgyhogy most nagyon várjuk, hogy hívja Anyut, hogy megvan a zárójelentés és mehet érte, jöhetnek haza, és este ideugrik értünk az otthoni szomszéd és cókmókolunk haza!