2013. november 19., kedd

Keresztelő


Hirtelen ötlettől vezérelve tűztük ki a dátumot, egy délután felmerült a kérdés, majd 2 óra múlva már a meghívókat küldtük szét :)
Egyszerűen ilyen gyors szervezők vagyunk... emlékszem, annak idején az esküvőnk is így indult. Keresztapu megkérdezte telefonon, hogy mikor lesz már esküvő? Miután letettem a telefont, meséltem Lacinak, majd elővettük a naptárt, kinéztünk egy dátumot és azonnyomban elkezdtük a szervezést :)
Ezúttal Keresztanyu „robbantotta” a bombát, szintén telefonbeszélgetés vége felé tette fel a kérdést, hogy mikor lesz keresztelő. Innentől a forgatókönyv ugyanaz volt, letettem a telefont, meséltem Lacinak, majd naptár elő, dátum kiválaszt és kezdődött is a szervezés :)

A gyors tempóból adódóan sok mindent magunknak kellett készíteni, csinálni, de nem volt probléma, még örültem is neki, hogy talán az örömünkből, szeretetünkből kifejezhetünk valamit azzal, hogy egyedi meghívót küldünk, saját készítésű ültetőkártyákkal és sütikkel várjuk őket.
A meghívó:
Ünnepelni hívunk megint,
A helyszín Bonnya,
A korábbiakhoz híven
Finom lesz a kaja.

Délelőtt a keresztelőre szépülj,
De estére grillezéshez készülj!
Tóbiást és Jónást tartjuk szenteltvíz alá,
Nem mondhatod azt hogy: “NA, NE MÁ’!”

Tarts velünk májusban
E fontos napon,
Hozd a családodat is
És a jó hangulatod!

Ebédidőben sem maradsz éhesen,
…de ezt épp most szervezem!

Ha gondolod,
Hozz magaddal hideget-meleget,
De ha nem hozol vizi dresszt,
Nem áztathatod feneked.

Szeretnénk, ha velünk tartanál,
És éjjel fáradtan az ágyba zuhannál.
Buli után illik pihenni,
Reggeli után pedig haza indulni.

És végül a lényeg,
Hogy el ne téveszd:


2013. május 25-26.
Bonnya, Somogykertje Üdülőfalu
7281 Bonnya, Kossuth L. u. 90-92.
GPS koordináták: 46.590625, 17.899774
Érkezés, gyülekezés: május 25-én, szombaton 9:00-10:00 óra közt.
Szertartás várható kezdete: 11:00 óra

Felszerelés:
pancsoló cucc
grillparti szerelés (jelige: csak nomádan)
hideg és meleg időre is készülni kell (kinti helyszín is lesz)


(Mint az a szövegből kiderül) május 25-én volt a fiúk keresztelője.
Somogy megyében tartottuk, Bonnyán, ott ahol 7 évvel ezelőtt az esküvőnk volt. Már akkor is szerettük azt a helyet, ez semmit nem változott, még mindig olyan szépek a dombok, mámorító a bodza illat, és olyan pihentető az a csend, nyugalom. Annyira barátságos, hogy az ember az étterem körül sétálva leszakít egy-egy szem epret, vagy a szobája, apartmanja felé menet egy-egy málnát (na jó, ez utóbbi még nem érett, de jónak ígérkezett az idei termés).
Elég „különcök” vagyunk mindenben, így a keresztelő is kissé rendhagyóra sikerült.
Mi már 24-én, pénteken lementünk a gyerekekkel és Anyuval. 25-én, szombaton reggel ébredés után vártuk a vendégeket, akik szépen egymás után érkeztek 9 és 10 óra között. Gyorsan mindenki elfoglalta a szobáját, átöltözött, majd együtt lesétáltunk a bonnyai kis rusztikus kápolnába mindannyian.
Van egy családi jó barátunk, Salamon atya, így őt is meghívtuk és egyben „munkára” is fogtuk, mert ő keresztelte meg a fiúkat :)
Ezt persze megelőzte a helyi plébánossal némi egyeztetés, hiszen meg kellett kérjük, hogy engedjen be egy másik papot a templomba, és segítsen abban, hogy a gyerekeket anyakönyvezzék az egyházmegyében. De abszolút együttműködő volt, persze alaposan leellenőrzött mindent és nem adta áldását könnyelműen, de mivel mindent rendben talált, nem volt akadálya a keresztelésnek.
Szerintem nagyon jó hangulatú szertarás volt, nem túl hosszú, nem túl rövid. Mindenki számára érthető és „poénoktól” sem mentes... atya hozta a tőle megszokott humorát :)
A fiúk kisangyalként aludták végig a szöveges részt, majd kis szelíd hangulatban ébredtek fel a vízre ami, a fejükre csurgott. Se sírás, se türelmetlenség... azt hiszem tökéletes volt :)
A szertartás után visszasétáltunk az étterembe, ünnepi ebéd következett, majd pihenés, jakuzzizás, szaunázás, kirándulás, ...
Este grilleztünk, szerintem jó volt a hangulat – reményeink szerint a vendégek is így érezték.
A buli után mindenki pihenni ment, majd vasárnap reggeli után indultunk haza mindannyian.
Az időjárás nagyon kegyes volt hozzánk, mert többnyire sütött a nap, és mikor borús volt az idő, az eső akkor is elkerült minket.
Nagyon szeretem ezeket az alkalmakat, mert ilyenkor felhőtlenül együtt lehet a család, mindenki láthatóan örül a találkozásnak és nem kell rohanni.
Különösen örültünk, hogy a barátaink is eljöttek és majd’ mindenki babával illetve babásan érkezett :)
Szegény vendégek étkezését kissé megrendszabályoztuk, mert tekintettel a társaság egy részének IR diétájára, minden xilites és teljes kiőrlésű volt, de láthatóan senki nem maradt éhen :)

Hihetetlen jól bírták a gyerekek az egész 3 napos eseményt.
A napirendjüket igyekeztünk tartani, mindenkivel közvetlenek, mosolygósak, vidámak voltak. Gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt barátkoztak, aki túlságosan közel merészkedett a kezével, azt jól megmarkolták és máris a szájukba akarták venni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése