2013. november 19., kedd

Gyulán

Mikor végre “visszakaptuk” Lacit a nyári munkák után és együtt lehettünk, elutaztunk 3 napra Gyulára a Családi Wellness Hotelbe.
Szuper volt egész nap négyesben :)
Hol pancsoltunk az élmény medencékben, hol sétáltunk, hol a játszóházban mókáztunk.
Ettünk, pihentünk, élveztük a nyugalmat, kötetlenséget :)

Nagyon jó utunk volt odafelé, direkt kis falvakon mentünk át, hogy minél többet lássunk a környékből, ha valahol szimpatikus részen haladtunk el, megálltunk, szétnéztünk, kirándultunk, majd folytattuk az utunkat.

Mikor véget ért a 3 napos kényeztetés, Arad felé vettük az irányt, hogy kicsit szétnézzünk ott is :)
Nagyon élvezték a fiúk, belekeveredtünk egy helyi fesztiválos forgatagba is, megnéztük a kirakodó árusokat, a műsorokat, aztán megetettük a gyerekeket és elindultunk haza.
Persze néhány helyi specialitást vásároltunk, aminek meg is lett az eredménye… Lacinak sikerült egy olyan Ordát választania, amitől utána 2 hétig kílódott a szalmonella fertőzéssel.
Csodával határos módon megúsztuk a fiúkkal, így csak Lacit kellett kúrálnunk, illetve én kb 10-12 napra összenőttem a fertőtlenítő szerekkel és a szivaccsal, és megállás nélkül suvickoltam mindent, nehogy véletlenül a gyerekek elkapják ezt a nyavalyát. Nyilván ügyesen fertőtlenítek, mert Lacin kívül senkinek sem lett semmi baja :)

És akkor egy kis szállodai ízelítő:

Jónás megérkezett a szállodába

Tóbiás is birtokba vette a szobát :)

Mire jó egy gyerek úszógumi...


Kiadós úszás után Jónással

Kiadós úszás után Tóbiással

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése