2012. január 16., hétfő

Bizonytalanság...

Az utóbbi időben az "eltűnés" legfőbb oka az volt, hogy a vizsgaidőszak nagyon gyilkos...
Különösebb előrelépés sem történt baba ügyben, de ez a nyugalmas időszak csak mostanáig tartott :)
Holnaptól indul a pörgés, időpont időpont hátán!

A bizonytalanság pedig orvosi kérdésekből fakad...
Azt előre leszögezném, hogy vádaskodni nem szeretnék, és nagyon sokat tipródtam már azon is, hogy egyáltalán leírjam-e mindezt, de aztán arra jutottam, hogy mivel ezt a blogot éppen a tisztánlátás, információ átadás végett indítottam, és a tanulságok végett, így leírom, hiszen tanulság ebben is van bőven.
Az endokrinológushoz vezető utam elég sok orvosnál indult annó... MÁV Kórház, sima kerültei szakrendelés, BMC, Ciris, ... szóval elég sokan nézték ugyanazt, mire Tűű doktor mellett elköteleztük magunkat!
Maximálisan megbíztam minden szavában, és mindent nagyon szigorúan betartottam amit mondott. Mind gyógyszerek, mind életmód tekintetében, várva a csodás végeredményt.
Novemberben mikor voltam nála, felírta az Actost az Eucreas mellé. Elmondta minden hátrányát is, tehát tudtam mit csinálok, de a bizalom megvolt, hiszen ő az orvos, tudja mit csinál, én meg csak szedtem a gyógyszert, csináltam a diétát, és szurkáltam az ujjaimat. Azóta bármi miatt orvosnál jártam és be kellett vallani a gyógyszereimet, kivétel nélkül mindenkitől megkaptam az Actos kapcsán, hogy "azt meg minek szedi???". Nem is értettem a kérdést... hogyhogy minek? Nyilván nem hobbiból szereztem feketén... természetesen szakorvosi utasításra. Persze mindenkiből azonnal kibuktak a statisztikák, mellékhatások, a magyarországi gyógyszerészeti kamara állásfoglalása, .... Szóval kezdtem elbizonytalanodni kicsit. De nem törődtem semmivel, tudom, hogy kúraszerű dologról van szó, és Tűű doktor ezt mondta, akkor nekem ezt kell csinálnom! (...én kis naív)

Teljesen véletlenül - rosszul lettem a munkahelyemen múlt héten - egy endokrinológus Doktornő kezei közé kerültem. Mivel ájulás határán voltam, szédültem, a cukrom alacsony volt, miközben a vérnyomásom magamhoz képest magas, elkezdett kérdezgetni, hogy volt-e már ilyen? szedek-e valamit? .... ebből elindult a beszélgetés és elmeséltem neki, hogy lombikozunk már évek óta, milyen eredménnyel, és per pillanat milyen orvosi kezelés alatt állok. Kiderült, hogy ismeri Tűű doktort, csoporttársak voltak az egyetemen és dolgoztak is együtt egy darabig.
Másnapra bekérte az eddigi leleteimet a doktornő, és míg vizsgáztatta a hallgatókat, átnézte a papírjaimat.
Nagyon nagyon kiakadt azon, hogy szedem az Eucreast és az Actost.
Az Actost kivonják a forgalomból végleg, mivel túl sok rákos daganatot előidéző mellékhatása volt. Ezt persze tudtam, mert mondta Tűű doktor mikor felírta, de azért úgy szedni, hogy 3 orvos adta eddig írásban hogy nem kéne ezt bevennem, mert totál fölösleges az én eredményeimmel.... így azért egyre ijesztőbb a dolog.

Azon aztán meg végképp kibukott, hogy Tűű doktor javaslatára az Eucreast várandósan is szedtem.
Kikereste nekem a gyógyszer törzskönyvét és végigmutogatta, magyarázta, hogy az Eucreast miért nem lehet szedni terhesség alatt! Kifejezetten tilos, mivel toxikus problémákat okoz a babánál, első számú mellékhatása, hogy a baba lassabban fejlődik (!!!). Sosem kísérleteztek vele várandós nőkön, csak állatokon...
Amikor kijelentette, hogy a legutóbbi vetélésem jó eséllyel emiatt történt, akkor azért kiszaladt a lábam alól a talaj!!! Pláne, hogy maximálisan illett minden részlet a pocis 9 hétre, azaz hogy a baba kisebb volt és lassabban fejlődött, mint kellett volna, illetve mint amire a hormonszintem utalt!
Az elhalás is abszolút történhetett az Eucreas miatt!
A Doktornő kikéri egy szakértő véleményét az ügyemben majd a keddi Tűű doktoros konzultációm után.
Abban maradtunk, hogy elmegyek Tűű doktorhoz, meghallgatom, átbeszélem vele a dolgokat, és utána keresem ezt a Doktornőt, még mielőtt kiváltanám a gyógyszereket.
Ne értsetek félre, nem sárdobálás Tűű doktor iránt, ... sőt elég ambivalens érzéseim vannak. Eddig feltétel nélkül megbíztam benne, de olyan sokan nem tartják indokoltnak azt amiket felírt, hogy konkrétan többször elhangzott az a kérdés, hogy nem fél, hogy lecsukják amiért indokolatlanul ilyen recepteket ír? Mire alapozza Tűű doktor ezt a terápiát? Mert publikációja egyetlen egy sincs semmilyen témában.
Nagyon csalódott voltam! Azóta persze már aludtam rá néhányat, kezd feloldódni bennem a feszültség. Nem mondom egyértelműen, hogy melyik szemlélet az ami fenntartás nélkül elfogadható!
Most sokkal óvatosabb lettem, és még sokkal több téren csekkolok mindent, bárki is mondja!


Azt mindenesetre fenntartom, hogy Tűű doktor csodát tett Lac eredményeivel!
És nyilván nem a rossz szándék vezérli, de talán az esetemben felírt gyógyszerekkel kicsit túllőttünk a célon.
Persze nagyon sokaknak segített a babásodásban és remélem mindenki jó kezekben van nála, inkább csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy óvatosan! Nem kell mindig minden szót annyira szentírásként kezelni, mint én tettem...
És kifejezetten mondom ezt azoknak, akik mostanság jutottak el a "tippjeim" hatására hozzá!

1 megjegyzés: