2013. január 16., szerda

Valami nem stimmel

December első felében ismét elég gyakran hívogattuk az ügyeletet Laci vérnyomása miatt. Szervi eltérés továbbra sincs – hála az égnek! De azért mégiscsak nyugtalanító, hogy a gyógyszerek szedése mellett (!) újra meg újra felszalad a vérnyomása, rosszul van, …
Van, hogy csak a sürgősségi vérnyomás csökkentő viszi le, sőt, olykor abból is csak a második.
24 órás holter szerint rendben van minden (persze, mert ez egy ilyen szégyenlős vérnyomás, hogy abban a 24 órában kb. nyugton van). Mindenesetre a nagybetűs diagnózis továbbra is a stressz! Pedig már a lehető legtöbb stressz-faktortól megszabadultunk…

Nem mondanám, hogy a vérnyomás problémával, két kis örökmozgóval, a karácsonyi minimalizált készülődés mellett nagyon unatkoztunk, de december 13-án mégiscsak telefont kellett ragadnom és felhívni Lintner Tanár Urat.

Már egyébként is gyanús volt, hogy a vérzés a szülés óta hullámokban újra és újra felerősödik, szoptatások alkalmával meg aztán különösen, de ez utóbbira legalább tudtam épkézláb magyarázatot adni magamnak … méhösszehúzódások.
Viszont ez a csütörtök reggeli azért mégiscsak más volt, mint azelőtt. Konkrét vérfürdőt rendeztem otthon. A nappalitól a fürdőig amerre mentem, bárki lekövethette volna… Laci nem egy szívbajos példány ha a vér látványáról van szó, de ez neki is sok volt… utána megállás nélkül azt szugerálta, hogy el ne ájuljak a vérveszteségtől.
Miután kimosakodtam, hívtam Tanár Urat és ugyan vidéki konferencián volt, feljött másnap hajnalban a kedvemért hogy megvizsgáljon. Tekintettel arra, hogy akkor még nem telt el 6 hét, úgy ahogy beleférősnek neveztük a helyzetet, pláne hogy a vizsgálat szerint az ég világon semmi gond nincs, csak nem húzódott össze még kellőképpen a méhem. Erre írt fel Tanár Úr  vérzés csökkentő és méhösszehúzó gyógyszert és az Ergam csepp nevű szuper találmányt extra dózisban.
Ami újfent a 22-es csapdájába taszított minket, hiszen a betegtájékoztató fehéren-feketén leírja, hogy szedjed nyugodtan, de a tejedtől vegyél végső búcsút előtte. Na, ezen a ponton mérlegre kellett dobni hogy miért harcolunk… anyatej vs. vérzés-megszűntetés.
Újabb telefonálás hegyek, majd kezdett kikristályosodni a megoldás. Szedtem a felírt gyógyszereket, mert ez mégiscsak elég pocsék hosszú távon, hogy non-stop vérzek, de eközben igyekeztem minél többet ciciztetni a Picúrokat és minden praktikát bevetni a tej megtartása végett!

Ezúton is köszönöm Mindenkinek a tippeket mind tej-, mind vérnyomás témában!
A malátaital szuper találmány… azóta is Karamalz függő vagyok :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése