Mai képek

végre mindketten nyitott szemmel :)

délutáni bandázás

9 hetesek

Mióta nem írtam az eddig taglalt elfoglaltságaink miatt, természetesen nagyon sokat nőttek, fejlődtek a fiúk.

Már extra tudatosan nevetnek, gagyorásznak, továbbra is nagy kedvenc a belógó színes halacskák hajkurászása. 

Néhány napja valamiért a Dzsungel könyve (Dés-Geszti féle) dalait kezdtem el énekelni nekik – nem is tudom miért az jutott eszembe - és a gyerekek teljes transzba estek tőle. Azóta is, ha nagy a vigasztalhatatlanság, a Pofonofon c. dallal próbálkozunk, amin mindketten hatalmas vigyorgásba kezdenek :) Különösen élvezik, mikor az énekekhez mutogatunk is, meg táncolunk, pörgünk velük a szobában.

Laci időnként repülőzteti Őket, amit szintén nagyon élveznek.

Mint mindenkinél, vannak nyűgösebb és kevésbé hangosra sikeredő napjaink.

Kórház előttre szuperül kialakult a napirend, és a fiúk is klasszul tartották magukat hozzá. Természetesen ezt teljesen haza vágta a Tűzoltó utcában töltött egy hét, úgyhogy most igyekszünk újra építeni mindent.

Tulajdonképpen a fő irány megvan most is, csak a kórházi tartózkodás alatt próbáltunk minél többet csendes üzemmódban tartani Őket, így extra sokat voltak kézben. Meg ugye a kórház nem arról híres, hogy az ember játszószőnyegen, egy hegynyi színes játékkal veszi körül magát. Így nekünk is maradtak a fehér falak és egy zörgős könyv amit behozott Anyu utánunk, mikor kiderült hogy maradnunk kell. Jobb híjján mi magunk voltunk a gyerekeknek a szórakoztató csapat. Itthon viszont most kicsit furcsállják, hogy nem lehet non-stop a kezünkben lenni, táncolni, …

Kórházban... egyszerre cuppogták a kezemet

Nem vagyok az az azonnal egy nyekkenésre felkapós típus, de 5-10 percnél tovább nem nagyon hagyom őket nyűglődni. Mondjuk ha sírnak, akkor kivárom azt a pár taktust, amiből kiderül, hogy visszaaltatják magukat, vagy egyre jobban belehergelik magukat a kiabálásba és utána odamegyek, beszélek, énekelek nekik. Végszükség esetén pedig marad az odabújás :) Persze ez nem nagy áldozat, sőt… olyan nehéz megállni, hogy ne folyton a kis Csimpikkel összenőve legyünk.

Abszolút hiszek benne, hogy ilyen korban a babáknak ugyanolyan alapvető igényük, szükségletük a szülői test melege, a kontaktus és a megnyugtató ölelés, simogatás, mint az evés, tiszta pelenka,… stb.

Persze, vannak helyzetek, mikor már elgondolkozom, hogy valóban szükségük van ránk, vagy csak hiszti van, mert mondjuk nincs kedvük aludni. Ezt a betegség előtt már szuperül tudtuk kiszűrni is és kezelni is, most újra be kell járjuk ezt az utat velük.

A napjaink elég jól telnek, nagyon élvezem, hogy egyre több az ébren töltött idejük :)

Szuper, hogy ha valamit mindig szertartásosan ugyanúgy csinálunk, akkor mintegy reflex működik náluk és tudják mi következik utána… nagyon cukik ilyenkor (is).

Mi például evés előtt (persze csak tápszernél) az álluk köré teszünk egy textil pelenkát. Valami elképesztő tehetségesen tudnak szép ívben, jó erős sugárban szökőkutast játszani a szájukban lévő tápival - ahogy cummognak, közben oldalt nyomják ki a szájuk csücskénél a korty egy részét. Mikor már nagyon hangos az éhség szava és ők is reklamálós üzemmódba kapcsolnak, mi pedig elővesszük a textilpelenkát, amint meglátják, abbahagyják a sírást, amint az arcukhoz ér a pelenka anyaga, már tátognak is, mint a picike madarak a fészekben. Meg kell őket zabbantani :) forgatják a fejüket mindenfelé és tátognak, hangosan cuppognak. És amint a szájuk közelébe ér a cumisüveg, úgy harapnak rá, mintha attól félnének hogy elvesszük :)

Kb 3-4 óránként esznek nappal, evés után már nem azonnal szenderülnek álomba, hanem nézelődnek, játszanak, gagyognak, sikongatnak, és csak utána fáradnak el. Már van, hogy két evés közt nem is alszanak.

Az esti menetrend egy nagyon sarkalatos része a rendszerünknek. A 17:00 óra körüli evés után már nem hagyjuk őket aludni, ilyenkor van nagy táncolás, éneklés, játszószőnyegen partizánkodás, …majd 19:00 óra körül fürdés, utána vacsi, esti mese és alvás. Persze a meséket még nyilván nem értik, de attól a napirendünk része, és érdekes, de ha esetleg kihagyom egyszer, vagy túl hosszan keresem az aznapi mesekönyvet, hiába tettük le őket alvó állapotban, felébrednek és ember legyen a talpán aki egyhamar visszaaltatja őket. Valahogy azt hiszem, segít nekik a mélyebb alvásban az, ha csendesen duruzsolom a mesét 10-15 percig.

Éjjel már 5-6 órákat alszanak egyben, így tulajdonképpen csak egy éjszakai etetés van, mikor az ember alig nyitott szemmel üldögél velük :)

Szerintem nagyon jól haladunk, és nagyon élvezzük, hogy ennyire partnerek ők is mindehhez.

Rózsakert Medical Center

Hétfőn 13:30-kor már ott toporogtunk a vizsgáló előtt, hogy kiderüljön, mi is a helyzet valójában Jónás fülével.

Legelső kétségbeesésemben még a Tűzoltó utcából a Rózsakertet hívtam fel, hogy segítsenek, mondjanak véleményt. Nagyon kedves asszisztens hölggyel beszéltem (ezúton is köszönöm Isten Szabinának), aki azonnal úgy kezdte a diagnózis hallatán, hogy hány percig próbálkoztak? Mondtam hogy percig??? Úgy érti másodpercig??? Ebből már értettük is egymást, hogy annyira nem vitte túlzásba a Tűzoltó utcában az audiológus.

Itt Szabina és egy nagyon kedves kolléganője 3-szor szaladt neki a vizsgálatnak.

Először nem sikerült.

Ezt követően megnézték Jónás fülét, hogy nem maradt-e benne esetleg egy pici magzatmáz, vagy fülzsír, … bármi (hozzáteszem, hogy ezt a Tűzoltó utcában is megnézték, és mondták, hogy nincs benne semmi). Itt kiderült, hogy azóta nyilván vettünk a boltban magzatmázat és a gyerek fülébe szuszakoltuk, mert mégiscsak volt benne.

Második kísérletkor már tudtuk, hogy Jónás picurka fülében van 2 kanyar, ezért a műszer által kibocsájtott jel már el sem jut a dobhártyáig, nemhogy vissza nem jön. És ennek az az oka, hogy ez a jel csak egyenes vonalban tud terjedni! Itt sem sikerült bemérni, mert kifutottunk az időből és a készülék leállt.

Harmadszorra Szabina megpróbálta úgy tartani Jónás fülét, hogy a kanyarulat picit egyenesebb legyen, és a mérő kütyüt is igyekezett legszuperebbül pozícionálni, és láss csodát, 100%-os Jónás mindkét fülecskéje, akárcsak Tóbiásé :)

(persze, tudom én, hogy az állami egészségügyben nincs sok idő egy-egy betegre, bár ez a 3 próbálkozás mindössze 10 percet vett igénybe, de akkor legalább ne törjünk már pálcát azonnal valaki feje fölött. Mondhatták volna normálisan, emberségesen 2 mondattal, hogy nyugodjunk meg, az eredmény nem biztos, ezért lesz majd kontroll. Amúgy pedig senki nem volt az audiológián mikor mi lementünk… ezért gondolom, belefért volna mondjuk még egy kísérlet már akkor is, csak a szándék hiányzott)

Tűzoltó utcai Gyermekklinika

Én kis naív kigondoltam, hogy 4-5 napot bent töltünk Anyunál csapatostól, mert a barátnők sem látták még a fiúkat (meg engem sem, már majd’ 1 éve), és a csípő-koponya-hasi ultrahang szűrés ideje is elérkezett, amit még karácsony előtt kértem az Istenhegyi Géndiagnosztikában.

Bejöttünk… az új autó(m) jelesre vizsgázott, mert kb egy teljes költözést le lehet bonyolítani vele, annyi cucc belefér :)

Aki indult már neki gyerekkel, az tudja, hogy mennyi cuccot össze kell (illetve mennyit képes) pakolni az ember. És persze igyekeztem felkészülni csomagoláskor a váratlan eseményekre is (pl. esetleges láz). Szóval elhoztuk otthonról a fél házat, majd becsördítettünk mindent Anyuhoz, ezzel Őt kifúrva a szobájából.

Szombat éjjel az etetéskor Jónást kicsit melegnek éreztem – de jó, hogy itt a lázmérő – megmértük, 38,4. Tipródás… vajon ezt már kéne csillapítani, vagy kivárjunk inkább? Újabb mérés kaja után, feljebb ment! Eldöntöttem, adjunk kúpot neki (vagyis egy felet). Itt már nagyon örültem, hogy ilyeneket is csomagoltam!

Persze egy pillanat nyugtom nem volt éjjel, 5 percenként nézegettem a gyereket, hogy vajon lázas-e. Ha nem tudtam eldönteni, újra mértem.

Amúgy láthatóan kutya baja nem volt, evett, vigyorgott, jó kedvű volt…

Vasárnap délig láztalan volt. Már kezdett leesni a kő a szívemről, hogy akkor ez csak valami kósza testhő emelkedés volt, de ekkor ismét befűtött a kis Drágám, és jöttek a 38,6-39,1 közti értékek. Továbbra is evett, torka nem piros, egyéb tünet nincs… na jó, ha nagyon bele akarom látni, talán egy picit nyűgösebb volt.

Telefonáltam a Tűzoltó utcába, beszéltem az ügyeletes dokival, hogy szerinte vigyük-e be.

Persze azt mondta, hogy igen, mert azért ha ez már a második nap hogy láza van, 7 hetesen biztosan nem ok nélkül történik.

Összekészültünk és bementünk a Klinikára, de csak amolyan könnyed lelkülettel, mondván, hogy biztosan megvizsgálják, lesz valami „banális” kórság, kapunk gyógyszert, csillapítsunk lázat és kész.

Ehelyett első ránézésre és egy has tapintásra bemondta a doktor bácsi, hogy szerinte vesemedence gyulladás lesz. Felmentünk az osztályra, vettek vizeletet és vért és vártuk az eredményt.

Ennyire még nem drukkoltam azon, hogy orvos tévedjen, mint akkor.

Míg Jónástól vért vettek, kiküldtek a vizsgálóból… ahogy hallottuk kint, hogy sikítva sír, egyrészt Tóbiás valami elképesztő furán kezdett viselkedni. Nyugtalan lett, nem lehetett leszedni a tekintetét az ajtóról, és ráncos homlokkal nyüszögött. Mindezt addig, míg Jónást ki nem hoztam a szobából.

Én persze könnybe lábadt szemmel agonizáltam azon, hogy most mi lesz, itt kell-e maradni, mennyire komoly a fertőzés- ha egyáltalán az. És azon morfondíroztam, hogy nem lehet-e ez az otthon is tapasztalt sikítás mondjuk a sok vérvétel miatt??? Mert azalatt az egy hét alatt, míg a születésük után a János Kórházban voltunk, Jónástól minimum 4-szer vettek vért. És most ugyanaz az összerezzenés és sikítás jellemezte a viselkedését.

Kb. 1 óra alatt meglett az eredmény… maradnunk kell! A doktor bácsi nem tévedett, vesemedence gyulladás.

Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy hogyan, mitől??? Kb steril körülmények közt élünk. Jó, nem tartom búra alatt Őket, de nincs otthon kosz! Aztán kiábrándítottak, hogy ez egy rém egyszerű okból fakad az esetek nagy részében: a pelenkában a kakiból az ilyenkor nagyon rövid hugyvezetéken felkúsznak a bacik, és már kész is a vesemedence gyulladás. Ami azért ilyen kis korban nagyon nagyon veszélyes.

A problémásabb az, ha esetleg szervi eltérés okozza, mint pl. egy tágulat, vagy reflux a hugycsövön, és a pangó, visszaáramló vizelet okozza a gyulladást (ilyenkor műteni kell).

Felvettek minket az osztályra, de a Nefrológián Tóbiás nem maradhatott volna, és Laci sem, így kértük, hogy ha van VIP szoba, inkább kifizetjük, csak ne válasszák szét a gyerekeket.

Mivel épp kiköltöztek a VIP-ből, így mehettünk oda.

Persze azt elfelejtették mondani, hogy az egyetlen ilyen külön szoba a fertőző-lázas gyerekosztály kellős közepén található! Ha tudtam volna, nem erőltetem, de ez csak ott és később derült ki.

Legrosszabb esetben átmehettünk volna Szabó Professzor fennhatósága alá a Heim Pál Kórházba, ott legalább nem a legragályosabb betegségek kereszttüzében kellett volna lennünk. De addigra már mindegy volt.

Még este mondták, hogy a főorvos asszony nem szokta engedni, hogy az egészséges gyerek is bent maradjon, meg pláne nem egy ágyban, és az anyukán kívül max napi 3 órát lehet ott látogató, …

Úgy voltam vele, hogy majd lemeccseljük valahogy, csak most végre kapja már meg a gyerek azt az antibiotikumot és infúziót, hogy haladjunk.

A crp-je aznap 74 volt (5-ig jó), a vizeletében a fehérvérsejtek 4+, a vörösvérsejtek 3+

Elég durva gyulladásos állapot :(

kapja az antibiotikumot

Másnap reggel jött a kicsit sem barátságos stílusú főorvos asszony, aki egyből leosztotta a lapokat.

Laci nem lehet ott, Tóbiást vigye haza, majd 10-14 nap múlva találkozhatok velük, mert kb addig tart az antibiotikumos kezelés. Egyébként sem lehet egy ágyban a két gyerek, és semmi keresnivalója bent az egészségesnek.

Mondtam neki, hogy azért tekintettel arra, hogy ikrek és szoptatok, elég nehéz lesz nem találkoznom az egyik gyerekkel kb 2 hétig. Mire levezette, hogy semmi baj, akkor menjek haza az egészségessel, a beteg gyerek marad és akkor ő mostantól tápszeres lesz.

Na, itt kissé elszállt az agyam!

Már hogy gondolhatja bárki is, hogy otthagyom egyedül Jónást betegen 2 hétre???

És ne döntse már el senki, hogy mikortól nem kap anyatejet a gyerekem!!!

Pláne, hogy éppen nem kis harcot folytattunk azért, hogy a vérzés mellett (ami továbbra is probléma volt) tudjak szoptatni! (a vérzés miatt a fejés szóba sem jöhetett, mert akkor ömlött csak igazán belőlem minden)

Tulajdonképp negyed óra egymásnak feszülés után, a Kórház minden házirendjét megszegve eljutottunk arra a pontra, hogy Tóbiás és Jónás is marad, egy ágyban alhat, Laci is bent lehet!

Igazság szerint az zavart az egészben legjobban , hogy csak arról szólt a vita, hogy „azon a szemétdombon a főorvos asszony a vezér kakas”, így ő mondja meg a tutit! De Laci elég rossz néven vette tőle, hogy beszólongatott, pláne mikor odavágta a kis erő fitogtatása közben, hogy a gyerek felelősséggel jár és azért, mert nekünk – fiataloknak – becsúszott egyszerre kettő is, még felnőhetünk a feladathoz! Na, az én drága férjem nem az a véleményét magában tartós fajta… Emelkedett hangerővel „elmagyarázta” a doktornőnek, hogy olyannyira becsusszant véletlenül ez a két gyerek, hogy szűk 8 év alatt produkáltuk 5. lombikkal és 7 elvesztett baba után, és mellesleg csak annyit arról, hogy nem nőttünk fel a feladathoz, hogy Jónás, akiről a történet éppen szól, Lacinak a 4. gyereke, és az első kettő már megélte a felnőttkort, úgyhogy olyan nagyon csak nem sodorta veszélybe egyiket sem!

Ezen a ponton kissé letekert magából a főorvos asszony és kivonult, mintegy áldását adva bármire, csak szabaduljon!

Pláne, hogy ez a beszélgetés a vizit alkalmával, az összes kollégája előtt zajlott (amit amúgy magának köszönhet, mert ő állt neki nagy plénum előtt észt osztani).

Mellesleg rá sem nézett a gyerekekre az ott töltött 1 hét alatt, csak úgy távdiagnosztizált telepatikus úton…

Hétfőre be volt ütemezve Jónásnak egy hasi ultrahang, hogy lássák melyik csoportba tartozunk… a kakiból baci felkúszósba, vagy a hugyúti refluxosba. Ezt igen hamar megnézték és szerencsére nem szervi eredetű, tehát pech, hogy lett ez a gyulladás.

Mindenesetre azt mondták, hogy mostantól kezdve bármikor láza van, azonnal vizelet vizsgálattal kell kezdeni!

Csak mert ez még nyilván nem volt elég hétfőre, nekem délután el kellett szaladnom Lintner Tanár Úrhoz a szülés utáni kontrollra, ahova én már tudtam, hogy azért is megyek, mert műtéti időpontot kell megbeszéljünk. Péntek reggelre beterveztünk egy egészségügyi kaparást.

Az meglehetősen bosszantó volt, hogy napi 10 perc volt a kezelés (ennyi idő alatt ment le a Brulamycin), ezen kívül 3-szor mértek lázat és bent kellett lennünk 1 hetet. Simán be tudtuk volna hordani a kezelésre.

A főorvos asszonynak mondtam, hogy időpontunk van kombinált ultrahang szűrésre, és hogy elenged-e, vagy mondjam le? Lássatok csodát, felajánlotta, hogy ha nem ragaszkodom mindenáron az Istenhegyi Géndiagnosztikához, akkor ő kér a fiúknak időpontot oda a saját ultrahangjukba és még ki sem kell fizetnünk! (nem is értettem, hogy mi történt vele)

Úgyhogy így is lett, kedden mentünk le és megcsinálták Tóbiásnak és Jónásnak is a koponya, hasi és csípő ultrahang szűrést :)

Minden szuper rajta!

Szépen nyugodtan vagyogatunk a szobában a gyerkőcökkel, már Laci is odaért a munkából, és tulajdonképpen belenyugodtunk a helyzetbe, hogy még vendégeskedünk a Kórházban néhány napig. Ekkor csörög a telefonom… ismeretlen szám, felveszem, majd egy férfi elkezdi a mondókáját, hogy a Sejtbanktól hív, és hogy ők őrzik a köldökzsinór vér- és szövet mintáikat a gyerekeknek, és elkezd mesélni tesztekről és szűrésekről amiket elvégeznek ilyenkor. Gondoltam először, hogy ez afféle „zavarhatom 5 percre”-beszélgetés, de kezdett gyanús lenni az alapos tájékoztatás, mire elértünk a lényegig.

Épp csak odaintettem Lacinak, hogy vegye ki a kezemből Jónást, majd vadul jegyzetelni kezdtem minden szót.

Kiderült ugyanis a tesztek során, hogy mindkét gyerkőc mintájában Cytomegalo vírus fertőzöttségre utaló eredményeket kaptak.

Az úr elkezdte mondani, hogy ő már konzultált a SOTE 1-en Hajdú Professzor Asszonnyal, aki azt mondta, hogy azonnal vegyük fel a kapcsolatot szakemberrel és végezzenek szűrővizsgálatokat Tóbiásnál és Jónásnál is.

Itt konkrétan majd’ elájultam. Első körben azért, mert nagyon jól ismerem Hajdú Júlia Professzor Asszonyt (anno a hármasikres terhességemnél voltunk állandó látogatói), így pontosan tudom, hogy nem az a szívbajos fajta, aki azonnal vizsgálat hegyeket ír ki. Amolyan óriási tűréshatárral működő (szakmai ártalom – az Újszülött Intenzív Osztály vezetője a SOTÉ-n, így lát elég borzalmat nap mint nap), elismert orvos, és egyáltalán nem paráztatós. Szinte láttam magam előtt az arcát, ahogyan a férfi a vonal másik végén ecsetelte, hogy miket mondott és milyen vizsgálatokat javasolt.

Második körben ismételten jó barátom, Gugli hozta rám a frászt… magzati korban a CMV fertőzöttség okozhat: süketséget, vakságot, szellemi fejlődésben visszamaradást, fejlődési rendellenességeket szív és agy területen, agyi és szív ér elmeszesedést, halva szülést, vetélést,…

Ugyebár a halva születésen és a vetélésen már túl voltunk, így azt kizárhattam, a vakságot és süketséget is kizártam, hiszen látom rajtuk, hogy látnak és hallanak. A délelőtti ultrahangok alapján a meszesedéseket is kihúztuk a listáról és a fejlődési rendellenességeket is. Maradt a szellemi fejlődéssel kapcsolatos lemaradás… Na de hiába zárogatom én ki ezeket, majd’ megőrültem, így megkerestem a főorvos asszonyt (csak dr. Vaskalapnak hívtam), és megmutattam neki a részletes eredményeket a CMV fertőzöttségről, amit addigra átküldött e-mailben a Sejtbankos emberünk.

Dr Vaskalap természetesen csak legyintett rá egyet, hogy „az ultrahang kimutatta volna ha lenne valami, ne aggódjon, Anyuka!” Hát, én azért mégiscsak aggódtam.

Felhívtam Szabó Professzort, hogy abban a másfél órában, míg a gyerekeket vizsgálta kb 1 hete, látott-e valamit, vagy van-e ötlete, hogy milyen vizsgálat kellene még? Ő azt javasolta, hogy Bense doktorral beszéljem meg, aki ott a nefrológusunk volt (mellesleg emberséges és jó fej) és ő majd biztosan kér vérvizsgálatot, meg ha valamit még jónak lát.

Így is tettünk.

Leküldtek minket a fiúkkal az Audiológiára, hogy kizárhassuk orvosilag is a süketséget.

Tóbiás: Jobb és bal oldalt normális reflex váltható ki.

Jónás: Jobb oldalt reflex kiváltható, bal oldalon nem!!!!

Újabb hidegzuhany! A 8 hetes gyerekemre 20 másodperces vizsgálat után rásütötték a bélyeget, hogy bal fülére süket.

Kérdezem a nőt, hogy ez mit jelent, hogy „reflex nem váltható ki”???

Normál választ nem kapok.

De nem tudtam nem kérdezgetni, hogy valamit mondjon már!

Mi a teendő? Kontroll? Figyeljünk valamit? Alaposabb vizsgálat? …valamit mondjon már!

Na, nagynehezen kipaszíroztam belőle fél szavanként, hogy 1 hónap múlva kontroll, meg hogy igazából ez még nem is biztos, mert lehet hogy csak picit szűk még a hallójárata és azért nem érzékelte a készülék a dobhártyáról visszaverődő jelet, …

Kérdezem én, akkor mi a francért nem lehet ezt mondani kapásból? Miért kell a frászt hozni ránk, hogy nem hall a gyerek, punktum! (pláne, hogy nekem minden jel arra mutatott, hogy hall, mert figyel abba az irányba is)

Mikor mondom fent az osztályon, hogy mi lett a „diagnózis”, azonnal elkezdtek nekem a „ma már olyan klassz hallókészülékek kaphatók” szöveggel jönni… meg hogy majd egy hónap múlva meglátjuk!

Na persze, biztos várok egy hónapot! Úgy voltam vele, hogy amelyik nap elengednek minket, aznap mutatom meg egy gyerek fül-orr-gégésznek, vagy audiológusnak, hogy ő is nézze meg. Pláne, hogy Gugli barátom természetesen azonnal elém dobott néhány cikket arról, hogy ha hallás károsodott egy baba, akkor milyen fontos, hogy azonnal kiderüljön, mert úgy lehet legjobban fejleszteni a másik fülön a hallást és akkor már a beszédet, gagyogást is másként kell vele csinálni! Szóval nagyon nem éreztem, hogy ráér hogy kiderüljön a valóság…

(Délután amúgy már megvolt hétfőre egy másik klinikára az időpontunk, hogy normálisan megnézzék Jónás fülét!)

Az e napi laborok szerint a crp: 207 lett, a vizelet már csak 2+

Persze ezt Bense doktor borítékolta és szólt is előre, hogy a „kommunikáció csúcsán” lévő kollégái mikor ezt az eredményt a pofámba vágják, akkor ne ijedjek meg, ez így normális, hogy romlik az érték eleinte és majd kb 4 nap Brulamycin után csökken.

A péntek eddig talán a legagyonlogisztikázottabb napunk volt.

A jó hír az volt, hogy dr Vaskalap nem volt aznap :) és éppen a mi kedvenc Bense dokink helyettesítette, aki kilátásba helyezte a hazamenetelt délutánra.

Hajnalok hajnalán keltem, megetettük a Mazsikat, aztán a szokásos műtét előtti zuhany, hajmosás, borotválkozás, öltözés, rohanás következett. Laci maradt a fiúkkal a Tűzoltó utcában. Én rohantam BKV-val a János Kórházba. 7-kor vérvétel, extra sürgősre kérve, majd fél 10 körül műtét.

Utána még fekvés egy kicsit, persze mikor jött Lintner Tanár Úr, azonnal leboltoltam vele, hogy hagy szaladjak vissza a fiúkhoz, és legyen elég 1 órácska nyugton maradás ott a kisműtő melletti szobában :)

A műtétről azt mondta, nagyon nagyon keresgélt, hogy mi maradhatott bent esetleg, de nem talált semmit, minden rendben volt, igazából az egyetlen dolog ami okozhatta, hogy nem húzódott össze elégé a méhem még mindig, és ezért nem lökött ki minden vért amit kellett volna neki.

Szövettan eredmény 2 hét múlva lesz, majd beszélünk róla, de ha a vérzés elmúlik, tornászhatok végre és a torna+szoptatás kombináció majd összehúzza teljesen.

Amint megadta az engedélyt, kimentem pisilni, megmosakodtam, öltöztem és rohantam vissza a fiúkhoz.

Addigra ők túl voltak a búcsúzóul megejtett kontroll vérvételen.

Jónás szokás szerint kis sakálként reagált a dologra, Tóbiás csak egyet nyüsszentett :)

Egy körül jött Bense doktor a szuper hírrel, vizelet genny mentes, crp: 21 :)

Azaz mehetünk haza végre!!!

8 napig Suprax szirupot kell adni Jónásnak, napi 1x2,5 ml-t, és mellé Normaflore-t. 

1 hét múlva telefonálni kell a CRP vv és vizeletvizsgálat eredmények miatt, 2-3 hónap múlva kontroll hasi uh lesz, és reméljük tényleg csak egy peches időszak volt ez.

Olyan gyorsan rámoltunk össze, mint még soha, közben Laci leszaladt kifizetni a szobát, lehordta a cuccokat a kocsiba és már indultunk is.

Otthon (ezúttal Anyunál otthon) – mivel Lintner Tanár Úrnak megígértem, hogy aznap és a hétvégén pihenek – lightosan kipakolásztunk, megetettük a gyerekeket és letettük őket aludni. Én egyre álmosabb, fázósabb lettem. Valljuk be, nem volt egyszerű nap, meg az altatás, … lefeküdtem kicsit pihenni. Sikerült 38,2-es testhőre vacogva ébredni. Nem is értettem miért, hiszen nem ez volt az első ilyen beavatkozás amin voltam, soha egyetlen kaparás, missed ab, hystero, … nem okozott semmi problémát. Most igen :(

Hívtam Tanár Urat este 7-kor, hogy 39,6-nál járok… mi legyen?

Abban maradtunk, hogy lázcsillapítás, és ha gond van, hívjam szombaton!

2 szem gyógyszerrel helyre tettük éjjel ezt a láz témát, bár nagyon gyenge voltam. Kicsit ijesztő volt, hogy szombat reggel Laci odahozta Tóbit és letette reggel mellém az ágyba míg ő kiment kezet mosni, és nem tudtam megemelni a kb 4500 grammos sózsákomat. A szombatot 99%-ban alvással töltöttem, de vasárnapra hála Istennek helyre jöttem :)

…ilyenkor nem vagyok meglepve, hogy Laci vérnyomása nem éppen nagykönyvi…

Heim Pál Kórház

Nálunk ez történik, ha túl sok időm van magunkra figyelni :)

A két ünnep közt Jónás kifejlesztett egy új fajta sírást… amolyan sikítósat, és úgy kezdi, hogy minden ok nélkül összerezzen és egyből sikítva ordít (kis sakál). 

Először azt hittük, megijed ilyenkor, de ahogy figyeltük, rájöttünk, hogy nem történik semmi; se hirtelen hang, se hirtelen mozdulat. Van hogy csak nézelődik, és egyszercsak rázendít. Persze jó barátom a Gugli, ahol már már meggyőzött egy-két írás, hogy ha valamijük fáj, akkor sikítva sírnak. Persze találtam még néhány rémisztgetést is, de azokat igyekeztem kiverni a fejemből.

Ennyi azonban elég volt ahhoz, hogy január 2-ra az ismerős gyermekorvos professzorunkhoz becsekkoljunk a Heim Pál Kórházba. Ha már oda mentünk, jókora listával érkeztünk, és minden olyan (számomra aggályos) dologra rákérdeztem, amiben nem értettem egyet a házi gyerekorvosunkkal, illetve amit meg sem kérdeztem tőle, mert tudtam, hogy nem elégszem majd meg a válaszával.

Szabó Professzor Úr mintegy bő másfél órán át vizsgálta a gyerekeket és válaszolta meg a záporozó kérdéseinket.

Hála Istennek, a sikító sírás mögött nem áll fizikai fájdalom :)

Sőt, tetőtől talpig tökéletesen egészségesek mindketten.

Mondta, hogy ugyebár a lelki „traumát”, amit esetleg az okozhatott, hogy születése után 24 órán át nem találkoztunk, míg Jónás a PIC-en volt, nem zárhatjuk ki, mint sikítozás-indikátort, de nem is tudhatjuk biztosan, hogy az akkor és ott törést okozott neki. 

Zárójelben jegyzem meg, hogy nekem annál nagyobbat okozott az a 24 óra távollét, mert be kell lássam, ha csak eszembe jut elsírom magam. Persze igyekszem ezt nem kivetíteni rá.

Az is lehet, hogy egyszerűen csak szárnypróbálgatások ezek Jónás részéről… ami azt illeti, kipróbáltuk, hogy ilyenkor nem kaptuk fel azonnal, hogy megnyugtassuk, csak odamentünk, megfogtuk a kezét, simiztük, beszéltünk neki. 2 nap után be kellett lássam, hogy ez működik.

Mai napig vannak ilyen összerezzenések, de ha abban a pillanatban megfogom a két kezét (amibe ő úgy belekapaszkodik, hogy mindannyiunk minden keze-ujja kékül), akkor rá se kezd a sikító sírásra, hanem megnyugszik.

Persze azóta Tóbiás is eltanulta ezt az összerezzenős-megijedős mutatványt és így már felváltva csinálják. Pedig főszabályként ügyelünk rá, hogy mindketten ugyanannyi időt töltsenek velünk tartalmasan. Ne érezze egyikük sem, hogy a másik többet kap bármelyikünkből is (ez nekem nagyon fontos). Úgyhogy nem hiszem, hogy néhány hetesen kilogikázta, hogy így kell sírni ahhoz, hogy ölben lehessen :)

Szilveszter

Már jó ideje nem járunk el Szilveszterkor otthonról. Azt hiszem ennek az az oka, hogy végre olyankor együtt lehettünk, illetve míg a rendezvények-klubkoncertek forgatagában teltek a napjaim, megcsömörlöttem a sok hangos bulitól. Mondjuk úgy, abban a jópár évben kiéltem az újabb tini koromat.

Otthon mindig megvártuk kettecskén az éjfélt, koccintottunk, magunk mögött hagytuk az óév sikertelenségeit és bizakodva vártuk az új évet, hogy majd akkor valóra válnak az álmaink.

Laci órákon át röhögött rajtam, amiért ablaktól ablakig rohantam, hogy láthassam mások tüzijátékát (ezt nem tudom megunni). Ha a szomszédok vettek jó kis rakétákat, kimentünk velük mi is megnézni. Szóval így telt eddig, szépen békésen, kettecskén.

Így teltek a napok karácsonytól szilveszterig :)

Idén 22:30 körül csináltunk virslit, megettük, ittunk egy korty pezsit, aztán keltek a fiúk. Sikerült letenni a Manókat az éjszakai első etetés után 23:30-kor, majd mi is az ágyikó felé vettük az irányt, mert ugyebár ebben az évben az alvásnak már felbecsülhetetlen értéke van számunkra és minden alkalmat megragadunk, hogy picit pihizzünk. Nem volt tüzijáték kukkolás és ablaktól ablakig rohangálás, csak alvás. 

Persze éjfélkor beindult a ricsaj odakint, mindenki lövöldözte a rakétákat. Ez engem csak olyan szinten mozgatott meg, hogy ugrásra készen voltam, hiszen nem tudtuk, hogy megijednek-e a gyerkőcök a robbanásokra. Fél óra elteltével már nagyon vártam hogy vége legyen…

Szerencsére Tóbi és Jóni olyan békésen aludtak összebújva, hogy csuda :)

Azért a végére csak felébredtek, de egy kis ölelgetésre, simire visszaaludtak hajnal 4-ig.

Az első közös karácsonyunk :)

Nagyon vártuk már évek óta, hogy így, gyerekekkel kiegészülve állhassunk a fa alatt szenteste és végre a 2012-es év beváltotta ezt az álmot :)

Persze az utolsó pillanatban minden változott, mert a sógornőm egyedül töltötte volna az ünnepet, így Lac áthívta. Ezáltal a mi szokásaink és terveink úgymond háttérbe szorultak, mert az őbenne igyekeztünk tartani a lelket.

Persze az elméletben kitervelt karácsonyi időbeosztás így is úgy is kudarcot vallott volna, mert nem egészen jól kalkuláltam be az etetéseket és a fiúk ébren töltött idejét, a süti készítésről nem is beszélve. Persze kicsit rászámoltam a megszokott ütemre, de nem eleget. Így 24-én a karácsonyfa kb csak 75%-ban lett feldíszítve :)

Azon prózai oknál fogva, hogy tavaly nagy hevesen leszedtem a díszekről a kötözőket, szalagokat, hogy majd erre az évre megújítsam kicsit őket (már untam a régi színt). Igen ám, csakhogy ez most villant be, mikor előszedtük és kinyitottuk a dobozt :) Úgyhogy míg a Picik szusziztak napközben, én odadobtam a sütiket, majd vad masni kötözésbe és akasztó készítésbe kezdtem. Ami meglett, az felkerült a fára, amit csak éjjel csináltam meg, az másnap követte a társait :)

Aztán sógornőm karácsony másnapján haza ment, és tulajdonképp ekkor kezdődött el a mi igazi karácsonyunk. Szerencsére Laci nem dolgozott két ünnep közt, így jó sokáig otthon lehettünk együtt és kiélvezhettük minden nap a gyerekekkel a karácsonyfa fényeit, díszeit. Teljesen el voltak tőle varázsolva. Szó szerint tátott szájjal nézték minden nap és nagyon tetszettek nekik a karácsonyi dalok is.

Olyan szempontból nem is bánom, hogy ez így alakult, hogy így teljesen a gyerekekre tudtunk fókuszálni és egymásra. Nem volt az a december 24-i őrület, hogy sütünk-főzünk, kapkodunk és mindennek, mindenkinek meg akarunk felelni.

Délutánonként elmentünk sétálni és mindig más részét fedeztük fel Szigetszentmiklósnak. 

1 hós státusz

„Vicces” ez a vizsgálat… 

Pelenkában mérik a gyerekek súlyát, az egyiküknél 40 grammot vontak le a pelusra hivatkozva, másikuknál 80 grammot, pedig ugyanolyan Pempers van a popójukon. Ennél már akkor is valósághűbb számot kaptunk volna, ha elhiszik nekem az előző esti fürdés után, ruha nélkül mért számot. Centire is sikerült 2-2 centivel többet mérni, gondolom majd e hó végén kiderül hogy összementek.

Kérdeztem, hogy egy picit dudori a köldökük, az vajon sérvnek számít-e? Mire azt a választ kaptam, hogy nem, de azért le lehet ragasztani. Elmagyarázták, hogy ragasszuk le, és kb 1-1,5 hetente kell csak a ragasztót cserélni rajta.

Hát, bevallom, eszem ágában nem volt leragasztani. egyrészt a szakmai állásfoglalás sem egyértelmű e témában. Egyáltalán nem bizonyított, hogy aki ragasztja a gyerekek köldökét, azoknál nagyobb számban oldódik meg magától a köldöksérv.

Amúgy meg úgy vagyok vele, hogy ha valami nem köldöksérv, akkor minek ragasszam le?

Arról nem beszélve (ez mondjuk az én mániám), hogy 1-1,5 hétig ugyanaz a ragtapasz?!? Az fürdésnél folyton vizes lesz, és a bacik legszuperebb életterét alakítom ki vele a gyerekek köldökénél…

Szóval a doktor nénivel továbbra sem igen értünk egyet – nagyjából semmiben.

Sebaj, ott voltunk, a doktor néni rendben találta Őket, és legalább tápszer receptért nem kellett külön elszaladnunk :) Utána sétáltunk egy nagyot, majd haza mentünk!

Valami nem stimmel

December első felében ismét elég gyakran hívogattuk az ügyeletet Laci vérnyomása miatt. Szervi eltérés továbbra sincs – hála az égnek! De azért mégiscsak nyugtalanító, hogy a gyógyszerek szedése mellett (!) újra meg újra felszalad a vérnyomása, rosszul van, …

Van, hogy csak a sürgősségi vérnyomás csökkentő viszi le, sőt, olykor abból is csak a második.

24 órás holter szerint rendben van minden (persze, mert ez egy ilyen szégyenlős vérnyomás, hogy abban a 24 órában kb. nyugton van). Mindenesetre a nagybetűs diagnózis továbbra is a stressz! Pedig már a lehető legtöbb stressz-faktortól megszabadultunk…

Nem mondanám, hogy a vérnyomás problémával, két kis örökmozgóval, a karácsonyi minimalizált készülődés mellett nagyon unatkoztunk, de december 13-án mégiscsak telefont kellett ragadnom és felhívni Lintner Tanár Urat.

Már egyébként is gyanús volt, hogy a vérzés a szülés óta hullámokban újra és újra felerősödik, szoptatások alkalmával meg aztán különösen, de ez utóbbira legalább tudtam épkézláb magyarázatot adni magamnak … méhösszehúzódások.

Viszont ez a csütörtök reggeli azért mégiscsak más volt, mint azelőtt. Konkrét vérfürdőt rendeztem otthon. A nappalitól a fürdőig amerre mentem, bárki lekövethette volna… Laci nem egy szívbajos példány ha a vér látványáról van szó, de ez neki is sok volt… utána megállás nélkül azt szugerálta, hogy el ne ájuljak a vérveszteségtől.

Miután kimosakodtam, hívtam Tanár Urat és ugyan vidéki konferencián volt, feljött másnap hajnalban a kedvemért hogy megvizsgáljon. Tekintettel arra, hogy akkor még nem telt el 6 hét, úgy ahogy beleférősnek neveztük a helyzetet, pláne hogy a vizsgálat szerint az ég világon semmi gond nincs, csak nem húzódott össze még kellőképpen a méhem. Erre írt fel Tanár Úr  vérzés csökkentő és méhösszehúzó gyógyszert és az Ergam csepp nevű szuper találmányt extra dózisban.

Ami újfent a 22-es csapdájába taszított minket, hiszen a betegtájékoztató fehéren-feketén leírja, hogy szedjed nyugodtan, de a tejedtől vegyél végső búcsút előtte. Na, ezen a ponton mérlegre kellett dobni hogy miért harcolunk… anyatej vs. vérzés-megszűntetés.

Újabb telefonálás hegyek, majd kezdett kikristályosodni a megoldás. Szedtem a felírt gyógyszereket, mert ez mégiscsak elég pocsék hosszú távon, hogy non-stop vérzek, de eközben igyekeztem minél többet ciciztetni a Picúrokat és minden praktikát bevetni a tej megtartása végett!

Ezúton is köszönöm Mindenkinek a tippeket mind tej-, mind vérnyomás témában!

A malátaital szuper találmány… azóta is Karamalz függő vagyok :)

Életjel

A nem egyszerű, sőt nevezzük egyenesen extra sűrű időszaknak, hála Istennek lezárulni látszik.

Az eltűnés okai címszavakban:

-       -   Laci vérnyomás nyűgei (sokadik felvonás)

-       -   soron kívüli vizsgálat a János Kórház szülészetén

-        -  1 hós státusz

-        -  karácsony

-        -  szilveszter

-        -  orvosi vizsgálat tetőtől talpig (Heim Pál)

-        -  Tűzoltó utcai Gyermekklinika (Vesemedence gyulladás, CMV fertőzés, szűrések)

-        -  az amúgy betervezett szülés utáni nőgyógyászati kontroll

-        -  János Kórház kisműtő… egészségügyi kaparás

-        -  Rózsakert Medical Center

Itt tartunk most és még csak január közepe van.

De akkor jöjjenek a részletek…