2013. március 13., szerda

Sűrű péntek


A Cytomegalo vírussal még sajnos nem számoltunk le végleg, így vérvételre kellett mennünk.
Mivel a Rókus Kórházban nem tudnak ilyen pici babáktól vért venni, ezért 2 kórházban, két ütemben tudjuk csak intézni a kontrollt.
Laci és én már túl vagyunk rajta, a gyerekeket kedden kell vinni a Heim Pálba.
Igyekeztem találni egy olyan labort (magán), ahol mindannyiunktól leveszik a vért, de nincs Magyarországon olyan hely a Gyerekkorházakon kívül, ahol hajlandóak lennének megszúrni ilyen piciket.
Csak az a baj ezzel, hogy mivel nem szeretném őket 3 különböző ok miatt 3 alkalommal megszúratni, így bevártam a vesemedence kontroll időpontját is, és így egy szúrással akartam letudni az összes vérvételt. De mivel a CMV-re más orvos ad beutalót, mint a Coli kontrollra, így csak külön helyeken intézhető. Olyan klassz ez a bürokrácia…kicsit 22-es csapdájának érzem, hogy nem jó sokszor szúrni őket, de ugyanakkor egy doki nem adhat papírt minden vérvételre, mert nem tartozik minden az ő szakterületéhez. Végülis a Heim Pálban (persze segítséggel) több dokival kiirattuk a vizsgálatokat, és így majd az eredményeket szét tudjuk osztani a dokik közt.

Délutánra időpontunk volt a Dévény Alapítványhoz állapotfelmérésre.
Azért nagy vonalakban sejtettem, hogy min fognak fennakadni majd, ami miatt kezelésre szorulunk, de még azon kívül is mondtak 1-2 észrevételt, ami miatt ajánlott a foglalkozás.
A gyerekek végig kacagtak (!!!), pedig állítólag sírni szokás ilyenkor. Akárhogy tették-vették-hajtogatták őket, csak nevettek.
Hetente 1 alkalommal 1-1 órát fogunk járni majd velük. Dévény Anna azt mondta, nem kell túl hosszú kezelés, de 1-2 hónap valószínűleg lesz.

Tóbiás:
-       nem tartja elég magasan a felső testét hason fekve
-       hamar elfárad ha felkönyökölve nézelődik
-       kicsit befelé fordulnak a lábfejei
-       sokat van ökölbe szorítva a keze
-       nem nyújtja a térdeit amikor a talpára állítják, hanem rogyaszt
-       sokat tátja a száját és nyáladzik
Jónás:
-       befelé fordítja a lábfejeit
-       háton fekvésből felhúzáskor nem tartja a fejét
-       csuklóján támasztja magát
-       sokat van ökölbe szorítva a keze
-       nem nyújtja a térdeit amikor a talpára állítják, hanem rogyaszt
-       mikor le is teszi a lábát, spiccen áll
Szóval ezek miatt fogják őket kezelni.

1 megjegyzés:

  1. Szia Eszter!
    Szeretném ajánlani Nektek a fürdetővödröt, nagyon (!) jó hatással van a babákra, az izomfejlődésükre.
    Két gyerekemnél használtam, és állati hamar felálltak benne, ahogy nőttek, szívesen kapaszkodtak a vödör peremében, és rugóztak a vízben.
    Erősödik a hátuk, a lábuk, a karjuk.
    ..és nagyon szeretik!! :-)

    Nem dolgozom a forgalmazónak :-), csak egy "vödrös" anyuka vagyok.

    Üdv :-)

    VálaszTörlés