2013. március 13., szerda

16 hetesek


Új csodafegyver sírás ellen: bürrögés :)
Egyik nap teljesen véletlenül bürrögtem nekik egyet, mire mindkettőjüknek felderült az arca és hangos nevetgélésbe kezdtek. Ahogy bürrögtünk, már ők is kezdtek próbálkozni vele, aminek nagy nyáladzás lett a vége, de tüneményesek voltak ahogy utánozni igyekeztek :)
Most kezdenek igazán kacagni. Ha tetszik nekik valami, hatalmas szájjal kacarásznak, gurguláznak. Nagyon édesek.

Lassan letelik az 1 év a lombik óta, így a telefonom emlékeztetett, hogy meg kell hosszabbítanom a fagyasztást a BMC-ben.
Beszéltem Irénkével, és abban maradtunk, hogy levélben elég lesz. Csak írni kellett 2 mondatot arról, hogy kérjük a fagyasztást továbbra is, Kanyó Doktornőnek kellett címezni és férj-feleségnek is aláírni.
Egyelőre még nincsen éves díja a fagyasztásnak, tárolásnak.

Elindult az újabb orvoshoz futkosásunk is. Tűű doktorral beszéltem, hogy mikor kell ellenőrizni a cukromat, inzulinomat, és egyből kaptam is időpontot.
Írtam neki Laci vérnyomásáról is, és őt is berendelte egy kontrollra.
Március 22-én megyünk vérvételre, és április 9-én konzultációra.
Kicsit tartok tőle, mert mikor legutóbb cukros lötyit ittam, elájultam.
A megérzésem az, hogy ismét gyógyszert kell majd szednünk, de már ez sem baj, csak rendben legyen Laci vérnyomása és az én cukor-inzulin párosom is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése