2012. április 19., csütörtök

Tegnapi BMC, 7+2

Fogalmazzunk úgy, hogy izgalmas volt :)

azzal kezdődött, hogy előző este Lac adta be az Agolutint a fenekembe, kb ahogy beszúrta a tűt tövig, elkezdtem neki mondogatni, hogy el fogok ájulni, húzza ki, majd újra szúrunk, és kapaszkodtam nagyon a székbe, asztalba, amit elértem... de ugye azt tudta az agyam, hogy míg a tű tövig bennem van, nem eshetek össze. Már kezdtem egyre hangosabban és meggyőzőbben előadni, hogy el fogok ájulni, mire az én hidegvérű Drágám közölte, hogy "dehogy fogsz, már mindjárt a felénél tartok".
Na, kb ez után 5 másodperccel összeestem.
Mint utóbb kiderült, éppen benyomta a szurit és kirántotta a fenekemből a tűt, eldobta a konyhában, majd elkapott, mert ahogy összenyeklett a lábam, éppen az ölébe estem bele. Lefektetett a földre és próbált magamhoz téríteni. Mikor magamhoz tértem, csak annyit tudtam, hogy rohadt hideg a hátamnak, derekamnak a parketta. Szép lassan kezdett tudatosulni bennem, hogy a földön fekszem, ő szólítgat és tényleg elájultam. Szegény úgy meg volt ijedve.... nem győztem bocsánatot kérni tőle, hogy nem akartam ráijeszteni, de én szóltam :)
Mindenesetre nem volt vészes a helyzet, kb 30-35 másodperc lehetett amíg nem voltam magamnál.
Szegény már a mobilja után kezdett kapkodni, hogy felhívja a mentőket, mert nem tudta, hogy ha fél percig nem térek magamhoz, akkor vajon mikor fogok...

Na, ezzel a sztorival vetődtem be tegnap Tanár Úrhoz :)
Mire ő, hogy: "Eszterkém, belefér! Olyan kicsi maga és sok magában a gyerek :) nem kell izgulni, csak ne üsse meg magát és a pocakját"
Mondjuk azt én is megkérdeztem Lactól úgy 10-szer, hogy ahogy estem, nem ütöttem-e meg a pocimat és a Babáknak nem lett-e baja?
De azt mondta, simán összeestem, pont az ölébe. Másodperc töredékek alatt átszaladt az agyán, hogy nehogy a hasamnál kapjon el, így a karjaim alá nyúlt, úgyhogy nem lehet gond a Picikkel.

Ezután jött az ultrahang... a hidegzuhany!
Tanár Úr keresget, majd talál egy petezsákot, de gyanúsan kicsi...hmmm... mondom biztosan a harmadik baba - de ezek szerint még mindig nő.
Keresünk tovább, majd előbújnak a nagyok is mindketten.
"A" baba: petezsák: 24mm, CRL: 10mm, szuper szívműködés (itthon levonalzózva van az 11-12mm is :) ...úgy tűnik, ez most szokásommá válik)
"B" baba: petezsák: 24mm, CRL: 10mm, szuper szívműködés (vonalzóval szintén 1-2mm-rel nagyobb)
"C" baba: petezsák:10,3mm, CRL: 3,11mm, és szuper szívműködés... pedig még csak szikhólyagnak kinéző fejlettségi fokban van!!!!
Na ezen a ponton megijedtem kissé... már hetek óta hallgatom, hogy fel fog szívódni, erre a kis kitartó Drágánk még fejlődik, bár jócskán le van maradva a testvéreitől!!!
Szóval a kartonomra megint felkerült a TRIGEMINI felirat - mint valami megbélyegzés.
Bármelyik orvossal, nővérrel, asszisztenssel, laboros lánnyal találkoztam, mindenki megkérdezte, hogy mi újság és mindannyiuk arcára kiült a "Te jó ég, már megint" arckifejezés...

Nem voltam szívbajos, még az ultrahang alatt kerek perec megkérdeztem Tanár Úrtól, hogy

ha tegyük fel,100% h ki tudok hordani 3 babát akár a 36. hétig, akkor is a harmadik picurka valamiért nincs rendben,ugye?
Azt mondta, biztos hogy van oka annak hogy ennyire lemaradt...kb 1 hét 2-3 nap a különbség! Ő valószínű nem egészséges és valószínű nem is életképes! A várandósság bármelyik napján történhet vele bármi baj, és az folyamatos rizikó a másik két babára nézve...

Semmiképp nem szeretné hagyni, hogy mindhárman maradjanak, mert ha mi még betegen is vállalnánk, akkor is akár 1-1,5 hónappal is megrövidítheti a pocakban tölthető időt mindannyiuk számára, így halmozott kockázatot vállalnánk a bizonytalanért! Szerinte arra, hogy mindhárman életképesen megszületnek, tulajdonképp nincs esély. A két nagyobb baba viszont sokkal hamarabb kikényszerülhet a pocakból ha bármilyen probléma fellép menet közben. Míg ha csak a két egészségesen fejlődő Picúrka marad, akkor nagyon jó eséllyel ki tudom hordani őket akár 34-36 hétig is :)
Kaptunk 2 hetet! Tanár Úr még mindig nagyon bízik benne, hogy ez a Picurka kis harcos meggondolja magát és leáll a fejlődése és elkezd felszívódni. 

Május 3-án kell menni legközelebb és "reméljük" addigra változik a helyzet!
Az Utrot el kell hagyni, hogy minél kevesebb legyen a progi, hátha az segíti a felszívódását!
Bármilyen rémes is kimondani, de sajnos így van:
Ezek a tegnapiak most olyan érvek voltak, hogy ha még 2 hét múlva is C baba fejlődését látjuk, meg fogjuk hozni azt a rémes döntést...és nem másért, mint azért hogy a két egészségesen fejlődő nagy babának megadhassuk a maximális pociban tölthető időt! Kegyetlenül hangzik, de meg kell védenünk őket!!!
Azért nagyon bízunk a természetben és abban, hogy nem lesz szükség a redukciora! 


Az azóta is állandó trutyira napi 3x1 Rutascorbint adott, ami csodás szernek tűnik, mert mióta bevettem, semmi ijesztgető dolog nincs :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése