2012. április 4., szerda

Még mindig napi vendégek vagyunk

Az elmúlt napok szintén infúzióval teltek. Minden nap vérvétel, ultrahang és infúzió.
A folyadék a hasamból szuperül ürül ki, így elvileg már nem sokáig tart ez az állapot :)
Ma van az első szabadnapom, mikorra Tanár Úr nem hívott be. Viszont holnap már megint mennem kell, és valószínű pénteken is, aztán ha nem telik vissza a sok víz a hasamba, akkor a szombat-vasárnap-hétfőt megpróbáljuk kibírni infúzió nélkül.
Remélem utána kedden is csak egy búcsú ultrahangra lesz jelenésem és utána végre jönnek a pihis napok :)
Persze a folyadékháztartást állandóan figyelni kell, vezetni a táblázatot. Alig hiszem el én is, hogy mennyit iszom és pláne hogy mennyivel több jön ki utána. Napi 7-8 liter folyadék simán bemegy, és van hogy 2 literrel is több jön ki. Mondjuk ha a hasamra néztem, láttam, hogy van ott bőven minek távozni, de azért most már ez is sokkal jobb :)

Nem hiszitek el, de úgy el tudok fáradni ettől az egésztől. A korán kelés, aztán rohanás a BMC-be, várakozás, 3-4-5 óra infúzió, attól függően, aznapra mennyit ad utasításba Tanár Úr, aztán megint várakozás a lelet megbeszélésre, és haza. Komolyan nem voltam ilyen kimerült mikor egész nap dolgoztam...
De a lényeg, hogy a Picurkák szépen növekednek, erősen kapaszkodnak és egészségesen fejlődnek :)

1 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök, hogy ilyen szépen javulsz. A babócák pedig biztos szuperül érzik magukat. Szurkolok Nektek.
    Üdv Ildikó

    VálaszTörlés