2014. január 11., szombat

Ünnepek

Nagyon jól sikerült az év vége. Természetesen a fiúk sokkal többet felfogtak az egészből mint tavaly, az adventet is beleértve. Együtt készültünk, nézelődtünk.
Egészen el voltak ámulva a sok karácsonyi dekorációtól, a fényektől, a fától :)
Karácsonykor itt volt Anyu is nálunk, és úgy döntöttünk, hogy nem fogunk belepusztulni a sok sütés főzésbe. Első helyen az volt, hogy a gyerekekkel és együtt legyünk, egymással foglalkozzunk, csináltunk enni is persze, de nem jutott minden előre kigondolt kajára idő... de nem bántuk.
Ebéd után szokás szerint lefektettük aludni a fiúkat, aztán behozta Laci kintről a fát.
Nekünk mindig gyökeres karácsonyfánk van, és 2 éve meg is maradt szerencsére, így azt ilyenkor kiássa, majd ünnep után visszaültetjük.
Szóval behozta a nagy cserében, feltette a komód tetejére, és kezdődhetett a díszítés.
Mindig azt mondtuk, hogy majd ha gyerekeink lesznek, akkor nagy, plafonig érő fánk is lesz, de egyelőre maradtunk a kisebb, bútorra tehető méretnél, mert szerintem 2 percig nem maradt volna egyben, ha a földön áll :)
A fények felkerültek, és nyúltam volna a díszekért, de sehol sem voltak...
Valamikor – nyilván tavaly – átvittük Anyuhoz, és ott maradtak.
Úgyhogy olyan dolog történt, amit sosem hittem volna, SOHA!!! A multik mentették meg a helyzetet :) még advent elején vettem a Tescoban olcsó, műanyag díszeket, mert szoktam csinálni adventi koszorút a temetőbe is Apunak, a Nagymamámnak és Anyósomnak. Idén is így volt, de oda nem viszek ki baromi drága csilli-villi díszekből készült koszorút, mert el sem fordulunk és sajnos már ott sincs. Talán a Tesco gazdaságos díszekkel felturbózott koszorút nem lopják el azonnal...
És ezekből a díszekből maradt jópár darab, ami végül nagyon jól jött, mert ez került a fára.
Nagyon, nagyon finnyás vagyok a karácsonyfa díszítésre amúgy. Mindig előre kiagyalom hogy adott évben milyen színű legyen, átszalagozom időben, stb.
Kb 3 napba telt, míg meg tudta szokni a szemem és nem csak azt láttam a fán, hogy fröccsöntött gömbök vannak rajta, hanem hogy az egy karácsonyfa :)
De legalább nem kaptam szívbajt tőle, hogy a kristály gömbök egyike vajon leesik-e a fáról a gyerekek lelkesedésének következményeként :) ...semmi sincs véletlen :)

Szóval mikor felébredtek a fiúk a délutáni alvásból, már állt a fa. Kijöttünk a szobájukból és szó szerint tátva maradt a szájuk a csodálkozástól :)
Nagyon édesek voltak.
Látszott, hogy teljesen le vannak nyűgözve tőle. Amúgy is, ha látnak, hallanak valami érdekeset, akkor rámutatnak és közben mondják, hogy „óóóóóó” :)
Hát óóóóó-gattak egy darabig és mutogatták napokig a fát meg a díszeket.
Aztán kora este átöltöztünk, és énekeltünk velük/nekik karácsonyi dalokat, gyújtottunk csillagszórót, majd jöttek az ajándékok.
A csillagszóró nagy sikert aratott, ahogy az énekek is. Az ajándékok több körben is nagyon tetszettek nekik. Először a csomagolás volt ami mindent vitt :) aztán mikor leesett nekik, hogy nem az a legnagyobb poén, hanem ami azon belül van, akkor jött a második örömködés :)

Csináltunk (próbáltunk készíteni) családi képeket is.
Az eleje jól ment, Anyu, a fiúk, meg én rajta vagyunk :)
De mikor jött az önkioldós változat, hogy Laci is szerepeljen a képeken, valószínű valamit elnyomkodhatott véletlenül, mert onnantól kezdve csak olyan képek lettek, amiken minden tökéletesen sötét...
Másnap reggel mikor letöltöttük a gépre a képeket, és kibosszankodtuk magunkat, el is dőlt, hogy 25-én is ugyanaz lesz az esti program...családi kép készítés :)
Megpróbáltuk kb ugyanazokat a fotókat megcsinálni.
Sajnos kevesebb sikerrel, mert a fiúk valahogy jobban pörögtek, mint szenteste, és így tulajdonképp nem lett olyan fotó, amin mindenki épp odanézne, éles lenne, .... stb.
Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy kéne egy-két műtermi is. De mindegy, már megemésztettem ezt is, hogy olyan csak a filmeken van, hogy mindenki oda figyel, gépbe néz, és mosolyog :)

A csillagszóró bűvöletében :)
Kiscsaládos :)



















A lényeg, hogy nagyon jó volt együtt és csodás volt megélni minden percét annak, hogy a gyerekeknek mennyire tetszik az egész :) és mi végérvényesen, visszavonhatatlanul igazi CSALÁD vagyunk :)
Imádtam, hogy odavoltak az énekekért és a díszekért :)

szenteste, lefekvés előtti, pizsis :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése