2012. július 10., kedd

Műtéti kontroll

Az ultrahang után jelenésünk volt Lintner Tanár Úrnál is, aki szerint szintén minden tökéletes az AFP-vel és a Babákkal is a genetikai lelet alapján :)
Azok alapján amit elmondtam, minden rendben, a fekvés, pihenés továbbra is alap követelmény, de 5-10-15 percekre kicsit felkelhetek, keveset üldögélhetek. Séta csak a kertben engedélyezett és amint fáradok, feszül a hasam, keményedik,... azonnal vízszint újra.
Az Utrogestan adagomat 3x1-re csökkentjük, a Rutascorbint szintén 3x1-re, és ezt fenntartjuk kb szülésig.
Beszéltünk a diétáról is, Tanár Úr szerint nem kell annyira szigorúan betartanom, mint eddig, hogy pl. az alacsony CH tartalmú gyümölcsöket dekázgatom mérlegen és közben "szenvedek" attól, hogy nagyon kívánom, de nem ehetem a diéta miatt. Persze továbbra sincs semmi liszt és cukor, meg az alap koncepció változatlan, de ha jól esne kicsit több, nyugodtan ehetem.
Ennek főként az az oka, hogy 44 kilóról 19 hét alatt 48,2 kg-ra sikerült híznom, és ha erőnléttel bírni szeretném ősz végéig az egyre növekvő pocakomat, akkor kicsit hízni kellene. Tanár Úr azt mondta, hogy nagyon szépen növekszenek a Dudik, így nekem is fel kell zárkóznom, és azt se bánná, ha a szülésig kb 16 kilóval több lennék a kiindulási súlyhoz képest.
Úgyhogy most végre nem kell abbahagynom a görögdinnye evést 1/3 szelet dinnyénél, hanem egyszerre akár egy felet is megehetek :)
...mert persze nagyon nem szeretnék eltérni a diétától és majd ezt is egyeztetem Tűű dokival, hogy nehogy gond legyen a cukrommal.
Következő találkánk Lintner Tanár Úrral 2 hét múlva hétfőn lesz, és akkor megbeszéljük, hogy mikor megyek be ismét a János Kórházba vendégeskedni 10-14 napra.

Háztól házig autóval mentünk mindenhova, nulla sétával, jól hátrahajtott üléssel, mégis annyira elfáradtam, hogy csuda... estére kőkemény volt a hasam, alig győztem kapkodni a magnéziumot és alig kaptam levegőt... merthogy Jónás (ő van felül) 3-4 napja rájött, hogy a gyomrom felé lehet még terjeszkedni, és azóta átlósan fekszik, és időnként belefúrja a fejét a gyomromba :) na, ilyenkor nem kapok levegőt rendesen...
Tóbiás pedig a hugyhólyagomon szeret taposni, így percenként pisilni futkosok :)

De olyan jó érezni Őket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése