2015. február 9., hétfő

Az első találkozás

A fiúk végül akkor találkoztak a picikkel először, mikor jöttek értünk a kórházba vasárnap.
Terveztük, hogy majd jönnek látogatóba, de mivel a következő hétre volt kitűzve a császár, Laci munkája nagyon be volt sűrűsödve a szülés hetén, mert a következő hétről mindent előre hozott, hogy majd akkor minél többet velünk lehessen. Így olyan időpontokban tudott jönni hozzánk, ami fenekestől felfordította volna a fiúk napját, és abban maradtunk, hogy így ne jöjjenek, mert semmi értelme, ha alvás híjján nyűgösek lesznek. Úgy biztosan nem lett volna jó élmény számukra.
Persze minden nap beszéltem velük többször telefonon, és Laci hozta be sorra a videokat, amin üzennek nekem, meg puszit dobnak (sírtam is bőven ezeken).

Szóval az első találkozás jól alakult.
Nagyon megszeretgették a piciket, azonnal szaladtak oda hozzájuk, hogy baba, baba, simogatták, puszilgatták őket :)
A piciktől kaptak egy-egy kisautót... innentől pláne nagy volt a szerelem :)

Lekopogom, de ez azóta is tart :)
Minden nap körülöttük sertepertélnek, hozzák a mesekönyveket, odatartják a babák felé és magyarázzák nekik a meséket :)
Megállás nélkül puszilgatják őket, simizik és minden tudományukat bemutatják.
Komolyan egy élmény velük minden pillanat.

Ahogyan Tóbiás és Jónás kölcsönösen nem zavarta egymást soha se sírással, se ficergéssel, úgy Zakariás és Zonga sem ébreszti fel egymást a sirdogálással, hadonászással. És ami plusz szuper, hogy a kicsik mindennemű zajongására immunisak a nagyok :)

Az éjszakázás a tekintetben nehezebb, hogy anno a fiúkkal ugye nappal azért lehetett pihenni amikor ők is aludtak két evés között.
Most mikor a picik alszanak, olyankor kell csak igazán felpörögni, mert a fiúk minden energiánkra és figyelmünkre igényt tartanak. És végre jó újra megint teljes értékűen csak rájuk figyelni.
Majd egyszer biztosan alszunk is az elkövetkező években :)

Az biztos, hogy ennél többet nem kívánhatnánk az élettől, minden vágyunk valóra vált :) 

itthoni

mesélnek nekik

 ... később teszek még fotókat, de egyelőre 99%-ban alulöltözött vagyok a képeken :)

3 megjegyzés:

  1. Eszter! Már nagyon vártam a beszámolót, és nagyon jó volt olvasni. Tudom, hogy csak ismeretlen vagyok az éterből, de szívből kívánok Neked további boldogságot, immár 4 gyerkőccel. (A BMCben csudaszép gyerekekhez segítenek hozzá a tanárúrék... :D ) Jó látni, hogy van vége az alagútnak. Én most vagyok a 28. hétben a lányaimmal, már nagyon várom, hogy ilyen édespofikat ölelgethessek, és ne csak virtuálisan, gondolatban. Milyen volt a kórházban? Mire számítsak?(A Jánosban fogok szülni én is, ifjabbik Petróczi doktornál...) Szép napot Nektek: Viki

    VálaszTörlés
  2. Viki!
    A kórház számomra most egy szükséges rossz volt, mert nagyon nehéz volt külön lenni a fiúktól.
    Egy ágyas szobában voltam, mert így könnyebb volt két picivel. Ennek azért előnyei is vannak, de hátrányai is.
    Mivel az influenza járvány miatt látogatási tilalom van, jó volt hogy be tudott jönni hozzám a férjem, de relatíve keveset, így lassan telt az idő.
    A kötelező 5 napot simán ki lehet bírni :)
    Fárasztó, és nyilván szülés után nehezebb az első nap, mint utána.
    A csecsemős nővérek közt van 1-2 aki nem túl kedves, sőt!!! De azért többségükkel szót lehet érteni, és van 2-3, aki kifejezetten aranyos, segítőkész :)
    Sok sikert kívánok nektek, és remélem még jó sokáig egyben maradtok :)
    Eszter

    VálaszTörlés
  3. Hogy vagytok? Rég írtál magatokról...Gondolom, 4 gyerek mellett az utolsó gondolat, hogy blogolj...:-)

    VálaszTörlés