Az első találkozás

A fiúk végül akkor találkoztak a picikkel először, mikor jöttek értünk a kórházba vasárnap.

Terveztük, hogy majd jönnek látogatóba, de mivel a következő hétre volt kitűzve a császár, Laci munkája nagyon be volt sűrűsödve a szülés hetén, mert a következő hétről mindent előre hozott, hogy majd akkor minél többet velünk lehessen. Így olyan időpontokban tudott jönni hozzánk, ami fenekestől felfordította volna a fiúk napját, és abban maradtunk, hogy így ne jöjjenek, mert semmi értelme, ha alvás híjján nyűgösek lesznek. Úgy biztosan nem lett volna jó élmény számukra.

Persze minden nap beszéltem velük többször telefonon, és Laci hozta be sorra a videokat, amin üzennek nekem, meg puszit dobnak (sírtam is bőven ezeken).

Szóval az első találkozás jól alakult.

Nagyon megszeretgették a piciket, azonnal szaladtak oda hozzájuk, hogy baba, baba, simogatták, puszilgatták őket :)

A piciktől kaptak egy-egy kisautót... innentől pláne nagy volt a szerelem :)

Lekopogom, de ez azóta is tart :)

Minden nap körülöttük sertepertélnek, hozzák a mesekönyveket, odatartják a babák felé és magyarázzák nekik a meséket :)

Megállás nélkül puszilgatják őket, simizik és minden tudományukat bemutatják.

Komolyan egy élmény velük minden pillanat.

Ahogyan Tóbiás és Jónás kölcsönösen nem zavarta egymást soha se sírással, se ficergéssel, úgy Zakariás és Zonga sem ébreszti fel egymást a sirdogálással, hadonászással. És ami plusz szuper, hogy a kicsik mindennemű zajongására immunisak a nagyok :)

Az éjszakázás a tekintetben nehezebb, hogy anno a fiúkkal ugye nappal azért lehetett pihenni amikor ők is aludtak két evés között.

Most mikor a picik alszanak, olyankor kell csak igazán felpörögni, mert a fiúk minden energiánkra és figyelmünkre igényt tartanak. És végre jó újra megint teljes értékűen csak rájuk figyelni.

Majd egyszer biztosan alszunk is az elkövetkező években :)

Az biztos, hogy ennél többet nem kívánhatnánk az élettől, minden vágyunk valóra vált :) 

itthoni

mesélnek nekik

 ... később teszek még fotókat, de egyelőre 99%-ban alulöltözött vagyok a képeken :)

Ember tervez... a szülés

Január 28-án, szerdán volt időpontom CTG-re.

Mivel korán szoktunk menni, így bent aludtunk anyunál, hogy a fiúkat ne kelljen ezért korábban ébreszteni és berángatni a kórházba. Bár, élvezni szokták, mert mindenki ájuldozik amikor meglátja őket, úgyhogy nagy haknikat csinálnak ilyenkor, míg én a maratoni CTG-n ülök :)

Este lefeküdtünk aludni 22 óra körül, egészen meg voltam lepve, hogy sikerült is szundítanom kicsit. Ez az utóbbi időben nem volt jellemző.

Egyszercsak, 0:02 perckor arra ébredtem, hogy valami csikizi a combomat.

Fél álomban el is töprengtem, hogy te jó ég, csak nem vagyok már olyan béna, hogy nem ébredtem fel arra, hogy pisilni kell.

Felkeltettem Lacit, hogy szakértsük meg a helyzetet. Megszavaztuk, hogy valószínű magzatvíz lesz a szivárgó folyadék. Nem volt teljesen egyértelmű, mert tényleg épphogy szivárgott, tehát nem a klasszikus „elfolyt a víz” feeling volt.

Felkeltünk, kimentem pisilni, zuhanyoztam, közben Laci felöltötzött és odacsörgött a szülőszobára, hogy mi most elindulunk, de nem hívom fel Tanár Urat, majd onnan csörögnek neki, ha már ott tart a dolog.

Felöltöztünk, lecuccoltuk a kórházi motyókat a kocsiba és elindultunk a János Kórházba.

A legnagyobb szívfájdalmam az volt, hogy a fiúknak nem tudtam szólni este, hogy nem leszek otthon amikor ébrednek.

Épp este beszéltük meg, hogy minden nap fogunk beszélni erről velük, hogy ne érje őket váratlanul a dolog, ha majd menni kell.

Hát, ez elmaradt :)

Pillanatok alatt beértünk, teljesen üres volt a szülőszoba.

Az ügyeletes szülésznő megkönnyebbült, hogy ezek szerint az aznapi maratoni CTG elmarad :)

Amíg töltögettük a papírokat, rátettek CTG-re, amin persze most 2 pillanat alatt be tudtuk fogni a babákat :)

Jobb későn, mint soha :)

Az ügyeletes orvos is olyan volt szerencsére, akit nagyon szeretek, úgyhogy végül minden nagyon jól alakult.

Megnézett ultrahangon, aztán kenet vétel volt és megvizsgálta, hogy valóban a magzatvíz folyik-e. Mivel egyértelmű volt a dolog, így ekkor felhívták Tanár Urat, hogy induljon és addig megszervezték a császárt.

Jó sok álmos arcot láttunk hajnali 3-kor. Nem győztem szánni-bánni, hogy épp ilyenkor jöttünk szülni :)

Tanár Úr mikor beért, az volt az első, hogy széles mosollyal beköszönt a műtőbe és közölte, hogy nagyon örül, hogy itt vagyunk, és hogy most túl is leszünk rajta. Mondta, hogy már érezte, hogy ahogy közeledik a hétvége, ő is egyre idegesebb, hogy minden jól menjen az előre kiírt hétfői napon. Így legalább nem kell megvárjuk a hétfőt és se neki, se nekünk nem volt időnk stresszelni előre napokat :)

De ez valóban így volt tökéletes.

Pontban 3 órakor kezdte a műtétet.

A spinális érzéstelenítő elég lassan kezdett el hatni, már majdnem szúrtak még egyet, de végül mégiscsak elég lett az eredeti dózis. Mondta az anesztes doktornő, hogy nem akart túl sokat adni, hogy a tüdőmig ne érjen fel az érzéstelenítés. Végül jó lett így.

Azt hiszem, kicsit többet éreztem belőle, mint anno a fiúknál, vagy csak jobban tudtam, hogy mit „kell” éreznem.... nem tudom.

Mindenesetre 03:07-kor kibújt Zakariás, hatalmas hanggal :)

Majd 03:08-kor Zonga is megérkezett. Neki lazán ugyan, de a nyaka köré volt tekeredve kétszer is a köldökzsinór.

Így különösen örültünk, hogy végre kint vannak, és már nem történhet baj a még eredetileg hátra lévő 4 nap alatt.

Az utómukálatok, őssejt, szövet, méhszáj varrat, hasfal „rekonstrukció” több időbe telt.

Tanár úr mondta, hogy nagyon nagyon rossz állapotban van a szétnyílt hasfalam, úgyhogy tuti nem úszom meg plasztika nélkül, de ez majd csak 1,5-2 éves projekt lesz.

Az első császárhoz képest ez jobban fájt miután az érzéstelenítő kiment belőlem, viszont hamarabb túl voltam a mélyponton összességében.

8 óra elteltével felkelhettem, és utána már a babákkal voltam amikor csak lehetett.

Apu Zongával

Apu Zakariással

Zongával

Zakariással

így alszanak

legelső közös velük a császár után :)

37+0

Betöltöttük a 37 hetet.

Nagy öröm volt, nagy megnyugvás és szinte másnaptól fizikai zuhanórepülés. Mondjuk úgy, hogy minden nap ezerszer száguld át a gondolat a fejemen, hogy menni fog ez február 2-ig?

Különösebben nincs gond, csak ha meg kell mozdulni. Csomó minden van amit egyedül nem is tudok már csinálni.

Sajnos a járás is kezd ebbe a kategóriába tartozni, úgyhogy nem tudom, hogy jutok el a héten CTG-re? Már a legutóbbi sem volt egyszerű menet, de akkor még nem fájt menni. Tegnap este óta viszont annyira nyomódik a szeméremcsontom, hogy komoly megpróbáltatás egy lépés, nemhogy kocsiban ülés, lépcsőzés, stb.

Mindegy, majd meglátjuk. Ha nagyon szenvedős maradok, szólok Tanár Úrnak és előbbre hozzuk a műtét időpontját.

Készen van a baba szoba is, Tóbiás és Jónás naponta jó sokat ólálkodnak benne :)

Magyaráznak mindenről, ami különösen érdekes, mert egyre jobban keveredik az iker nyelv a magyarral.

Íme pár kép a kis birodalomról:

37+0 mi

Megérkeztek

Kedves Mindenki!

Nagyon köszönjük a sok gratulációt, érdeklődést.

2015. 01. 28-án megszülettek a picik.

Chilf Petsuk Zakariás 03:07 perckor, 2450 gramm, 47 cm-rel,
Chilf Petsuk Zonga 03:08 perckor, 2700 gramm, 52 cm-rel.

Nem várták meg a kitűzött időpontot, így 37 hét 4 napra magzatvíz szivárgást követően éjfél után pár perccel elindultunk a János Kórházba...

Írok részleteket, amit hagyják a gyerkőcök :)

Addig is két kép:

Zonga és Zakariás

négyen :)