2014. december 27., szombat

Ultrahang, 31+5

32. heti utlrahangon is szerencsére minden rendben volt :)
Természetesen alig tudta őket megvizsgálni Hajdú doktornő, jó időbe telt, mire kicsit odébb tudtuk csalogatni mindkettőjüket, hogy legalább a „kötelező” paramétereket meg tudja mérni.
Napra pontosan koruknak megfelelőek a méreteik, 1791 és 1805 gramm a becsült súlyuk, magzatvíz mennyiség tökéletes mindkettőjüknél, a lepény szuper, egyáltalán nincs rajta meszesedés, úgyhogy minden kiváló :)
Zakariás feje nagyon nagyon lent van, amiről Hajdú doktornő és utána a lelet láttán Lintner Tanár Úr is azt mondta, hogy ebből messzemenő következtetéseket nem kell levonni, mert egyszerűen a helyhiány is okozhatja. Persze első hallásra picit megijedtem, hogy ugye ez tényleg nem utal arra, hogy azon agyalnának a picik, hogy ki akarnak bújni hamarabb, de aztán megnyugodtam :)
Elvégre én is érzem, hogy mikor mennyire vannak lent. És az egyértelműen kijelenthető, hogy a fizika törvényszerűségei alapján, ha fekszem, feljebb kúsznak, míg ha fent vagyok, és ülök a kocsiban, besétálunk a kocsitól az orvosig, stb... a függőleges testhelyzet hatására sokkal lejjebb csúsznak.
Az sem volt meglepő, hogy ennyit gyarapodott a súlyuk, mert szinte napról napra érzem, hogy egyre súlyosabb a hasam és egyre nehezebb minden mozdulat. De örülünk neki, mert ezek szerint ügyesen fejlődnek, növekednek :)

A folyamatos gyomorégés, és a hatalmas rúgások mára teljesen állandóvá és megszokottá váltak :) A legkellemetlenebb talán az, hogy annyira, de annyira fáradt és álmos vagyok, hogy napokat át tudnék aludni egyhuzamban. Ettől függetlenül még mindig úgy érezzük, ez a legcsodálatosabb dolog az életünkben :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése