2014. február 28., péntek

Visszatérés a BMC-be


Keddi nap volt, kicsit esett az eső, olyan ideges voltam, mint még talán soha.
Megnyugtató volt, hogy Lac, Tóbiás és Jónás az autóban vártak :)
Viszont újra átlépni a BMC ajtaját azzal a céllal, hogy újra belevágunk, olyan érzéseket indított el bennem, amit előre nem tudtam elképzelni.
Nagyon vártuk ezt a napot, nagyon bízunk és reméljük hogy megint lehet ekkora szerencsénk, hogy sikerül.
Mindenki nagyon kedvesen, örömmel fogadott, mindenkinek volt néhány jó szava hozzám és azonnal a fiúkról érdeklődtek :)

Így első körben csupán egy harmadik napi ultrahangra mentem, amin minden rendben volt, ezért Konc Tanár Úr visszahívott egy héttel későbbre egy újabb ultrahangra és azonnal megkaptam a vérhigító receptjeimet is, amit már aznaptól szúrni kellett.

Érdekes érzés volt ismét izgatottan várni az esti injekciókat.
Laci semmit nem felejtett a köztes időben, még mindig profin adja be a szurikat :)

Ami meglepett, hogy rám telepedett egy nagyon intenzív érzés. Nem félelem, nem is csak izgalom, de valami ezekhez hasonló. Eluralkodott rajtam, hogy most vagy soha… és nincs több dobásunk, úgyhogy ennek (is) sikerülnie kell. Korábban ilyet sosem éreztem, hiszen mindig reménykedve vágtunk bele, hogy sikerül, de ugyanakkor kimondatlanul is tudtuk, hogy ha valamiért mégis elbuknánk, akkor addig megyünk tovább, amíg célt nem érünk.
És most először azt éreztem, hogy nincs tovább… sikerülnie kell a kis fagyi babáinkból megint, mert új lombikot már nem kezdünk.
Ezt megbeszéltük Lacival, hogy a fagyi kisbabáinkért mindenképp megyünk, de ha nem sikerül így, akkor új lombik már nem lesz. Akkor boldogok vagyunk a két csodálatos kisfiunkkal, és legfeljebb ha spontán sikerülne majd valamikor, akkor jönne még kistesó, ha nem, akkor nem.
De azért így, hogy belekezdtünk megint, az embert magával rántja a gépszíj és ugyanúgy vágyik rá, mintha először csinálná. Komolyan, nem tudok különbséget tenni aközt az érzés közt, mikor a fiúkra vártunk és a mostani közt.
Pedig először azt hittem, hogy ilyenkor az ember már lazább lesz, hiszen vannak gyerekei… de nem. A vágy ugyanolyan hatalmas.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése