2010. október 18., hétfő

kicsit kikapcsolódtunk...


Természetesen a munka miatt utaztunk - mint mindig -, de jó volt kicsit kiszakadni a dolgos hétköznapokból. Bukarestben David Guetta koncertet csináltunk. Jó hosszúra nyúlt az út kocsival...12 órát mentünk. Rémesen hosszú volt megállás nélkül. De gyönyörű helyeken jártunk és sokszor elhangzott az a mondat, hogy majd gyerkőcökkel eljövünk ide nyaralni! :)
A csütörtök utazással telt, péntek egész nap a sportcsarnokban voltunk hogy előkészítsük amit kellett, majd este volt a koncert, szombaton elindultunk hazafelé, de meg-megálltunk ha láttunk valami szépet :) (majd teszek fel képet)
Úgyhogy a pihenés helyett inkább a nemalvás jellemezte ezeket a napokat, de végre sokat lehettünk együtt Laccal és csak beszéltünk folyamatosan :) Olyan jó volt ennyit együtt! Tervezgettünk, és élveztünk minden pillanatot és minden természeti csodát, amit megtapasztalhattunk Budapesttől Bukarestig és vissza.

A következő pihinket a punkció előttre tervezzük, de akkor az országhatáron belül maradunk. Azt tervezzük, hogy elmegyünk egy hosszú hétvégére Bonnyára, ahol az esküvőnk is volt. Somogy megye, jó levegő, nyugalom, madárcsicsergés, erdei séták, lovaglás, ... hmmmm de jó lesz... és a szuper kajákat akkor még nem is említettem :) A szaunázást és a jakuzzi szerintem ezúttal tabu lesz, de így is szuper 3-4 nap vár ránk úgy gondolom! Ennyi kikapcsolódás után csak sikeresek lehetünk, úgyhogy abszolút úgy várjuk ezt a lombikot, hogy ezúttal biztos siker vár minket! :)

1 megjegyzés:

  1. Egy ideje nem írtál, hol tartotok most? ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
    Remélem minden rendben!!!

    VálaszTörlés