2010. október 18., hétfő

Belekezdtünk a harmadik lombikba :)

Október 5-én voltunk ultrahangon, 17 potenciális tüszőt láttunk, kettőnek a maradékát (= ők éppen előtte való napon érettek meg) és egy volt még sárgatest formában... azaz ebben a hónapban is kétszer volt peteérésem!
A 17 kis tüszivel együtt megkaptuk a recepteket, amiket ismét hamar kiváltottam, és elkezdődött a harmadik lombikunk :)
október 9-én szombaton szúrtuk reggel az első Decapeptyl injekciót (mivel még maradt belőle), de amit most írt fel Tanár Úr, az már Gonapeptyl lesz (ez az új neve). Olyan jó ez a szurizás!!! Szerintem ezt csak a lombikosok/inszemesek értik, hogy miért szuper érzés reggelente arra kelni, hogy hasba szúrják az embert. De ilyenkor érezzük igazán azt, hogy haladunk! Hogy napról napra közelebb vagyunk ahhoz, hogy gyerekeink lehessenek!!! És ez fantasztikus érzés!
Következő ultrahang 14 nappal később, azaz október 23-án lesz! Remélem tüszőcskék addig terv szerint haladnak és azt látja majd a jövő szombaton Konc Tanár Úr, amit kell :) Utána már nem lesz más hátra, minthogy kiadja a parancsot a Pergoveris injekcióra is és kb 10 nappal később punkció legyen, majd 5-6 nappal azután embrio transzfer :) és már látom is, ahogyan jövő nyáron egészséges babát/babákat szülünk :)

2 megjegyzés: