közeledik a mi időnk :)

Vasárnap reggel kiderült, hogy ebben a hónapban sem lett spontán siker.
Így, hogy egyre inkább közeledik a következő lombikunk, egyre szélsőségesebben élem meg.
Eddig minden lombik szünetben úgy voltunk vele, hogy a lehetőség adott, és reméljük, hogy a BMC-be majd csak a jó hírrel kell mennünk, hogy beköltözött valaki a pocakomba. Ezek most az utolsó lehetőségeink voltak erre, hiszen még ez a hónap és kezdjük a következő stimut. Most valahogy azt éreztem mikor megjött, hogy akkor ez a vonat elment, és akkor marad a lombik. Persze ez egyáltalán nem baj, hiszen nagyon nagyon várjuk :)
Kicsit belém költözött az aggodalom amiatt, hogy annyira úgy gondolunk erre a következő lehetőségre, hogy 100% a tuti siker...semmi kétség, hogy sikerül. Ez a hozzáállás részünkről az első lombiktól adott, de az utóbbi 3 alkalom a kezdeti sikerek ellenére szomorúan végződött. Most talán kicsit félek ennyire biztosra menni a gondolataimban, mert mi van, ha most még nagyobb lesz a koppanás???
Lacban is az fogalmazódott meg, hogy akkor ezek szerint nem tudjuk elkerülni a sok szurit, idegeskedést, feszültséget, ...a sok várakozást, hogy megtermékenyülnek-e, megtapadnak-e,...
Azt hiszem, most kicsit talán az viselt meg minket, hogy annyira reméltük, hogy a műtét után sikerülni fog és velünk is megtörténhet a varázslat, hogy spontán babánk érkezik... és ez most nem így történt.
Persze nem félünk, nincs kétely bennünk, sőt, továbbra is nagyon bízunk!
Remélem a sok vizsgálatnak meglesz az eredménye, és ha minden óvintézkedést betartunk, akkor már nem lehet baj!!!
Szedjük a gyógyszereket, a vitaminokat, tartjuk a diétát, mozgunk, tudjuk, hogy a stimuláció mellett el kell kezdenünk a heparint is szúrni, ...mindent megteszünk! Így már csak sikerül!!! SIKERÜLNIE KELL!!! SIKERÜLNI FOG!!! :)